szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megrendülten tudósít a BBC riportere a Keleti pályaudvari állapotokról. Mint a riportban elhangzik, Magyarország nem tud megbirkózni a menekültek áradatával, így a helyi önkéntesekre hárul a kiszolgáltatott emberek etetése és felruházása.

Budapesten, a Keleti pályaudvaron forgatott a BBC stábja. Az állapotok láttán megrendülten beszélnek a riportban arról, hogy a pályaudvar több ezer embernek vált átmeneti lakhelyévé, és menekülttáborhoz hasonlítják a Keletit.

A riportban elhangzik: az esti vonattal "kétségbeesett, fáradt és éhes" emberek érkeztek, főként Szíriából és Afganisztánból. Nagy utat tettek meg, és mindannyiuknak segítségre van szüksége. A filmben látható egy rövid jelenet, amelyben egy asszony félig magyarul, félig arabul rendre utasít valakit, majd megszólaltatnak egy fiatal menekült nőt, aki elmondja, hogy orvos szeretne lenni, és nem érti, miért nem tesz senki semmit, amikor Szíriában emberek halnak meg tömegesen.

Néhány képkocka erejéig táncoló menekülteket mutatnak, majd az kerül szóba, hogy a helyi önkéntesekre marad a migránsok etetése, öltöztetése. A civilek egyike arról beszél, hogy szégyelli magát Magyarország miatt, mert az embert az is minősíti, ahogy a vendégeivel bánik. Itt térnek ki a déli határon épülő drótkerítésre, majd egy afgán férfi beszél arról, hogy ők sem állatok, és semmi mást nem szeretne, csak szabadságot.

A riportot itt lehet megnézni.

hvg.hu

A BBC azzal a szöveggel egészítette ki a riportot, hogy Európa a második világháború utáni legkomolyabb menekültválsággal néz szembe. Egyre több bizonyíték kerül elő arról, milyen nehézségeket okoz egyes európai államoknak a menekültáradat kezelése. Példaként említették, hogy Németország keleti felén rendőri védelmet kellett biztosítani a menekültek szállásául szolgáló központ mellé, mert szélsőséges csoportok erőszakos tüntetéseket rendeztek a közelben. Olaszországban pedig egy hétvége alatt négyezer menekülőt kellett kimenteni a Földközi-tengerből.

Magyarországot illetően azt írták: 2015-ben eddig 120 ezer migráns utazott át a fővároson, háromszor annyi, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!