Japán a második világháborúban nagyjából 200 ezer ázsiai nőt kényszerített szexrabszolgaságra, az ügyet azonban azóta is igyekezett fölöttébb nagyvonalúan, a történéseken mintegy túllépve kezelni. Ezzel pedig Tokió csak fokozta a megaláztatást, amit ezeknek a nőknek el kellett viselniük. Még az első hivatalos bocsánatkérésig is csak húsz évvel ezelőtt jutottak el. Hétfőn azonban történelmi megállapodást jelentettek be.
Dél-Korea és Japán megállapodásra jutott a II. világháborús koreai szexrabszolgák ügyében - jelentette be hétfőn Szöulban a két ország külügyminisztere. Fumio Kisida japán külügyminiszter azt közölte hivatali kollégájával, Jun Bjung Szevel lezajlott találkozója után, hogy Abe Sindzó japán miniszterelnök "ismételten bocsánatot kér" Dél-Koreától, és felajánl egy egymilliárd jenes (2,45 milliárd forint) segélyalapot azoknak az idős dél-koreai nőknek a támogatására, akiket a világháborús japán megszálló erők prostitúcióra kényszerítettek. Dél-Korea pedig a japán ígéret beváltása esetén végérvényesen lezártnak tekinti az ügyet.
Amikor a császári japán hadsereg a negyvenes években elözönlötte Ázsiát, a meghódított országokban és magában Japánban is katonai bordélyházak széles hálózatát hozták létre, amelyekbe erőszakkal vittek prostituáltakat. A japánok által "vidító hölgyeknek", vagy "kényelmi hölgyeknek" nevezett, körülbelül 200 ezer kényszerprostituált közül legalább százezren koreaiak voltak (Korea ekkor már évtizedek óta japán uralom alatt volt), mellettük viszont szexrabszolgaságra kényszerítettek fülöp-szigeteki, kínai, indonéziai, thaiföldi, burmai, hongkongi, macaói, malayai, új-guineai és francia-indokínai nőket is.
A nők közül sokan valójában még 12-13 éves gyereklányok voltak, akiknek azután a hadműveleti területeken létrehozott bordélyok fülkéiben naponta 60-80 katonával is dolguk volt. Nem kímélték őket, a katonai hatóságok csak arra ügyeltek, hogy a katonák kielégítetten s lehetőleg nemi betegségektől mentesen térjenek vissza a frontra.
Japán a háborús bűntettet sokáig tabuként kezelte, sőt tagadta a létezését, azt állította, hogy a prostituáltak önszántukból dolgoztak a bordélyokban. Mígnem 1991-ben 35 dél-koreai - köztük három egykori kényszerprostituált - Tokióban precedens értékű pert indított a japán állam ellen, 700 millió jenes kártérítést követelve a megszállás alatt elszenvedett megpróbáltatásokért. Ezután 1994-ben a genfi székhelyű Nemzetközi Jogászbizottság (ICJ) adott ki egy jelentést, amely szerint Japánnak erkölcsi és jogi kötelessége, hogy kárpótolja a katonái számára szexuális szolgáltatások nyújtására kényszerített ázsiai nőket.
Amint arról annak idején a HVG is beszámolt, a japán főméltóságok a kilencvenes évek elejétől sorra kértek bocsánatot, de 1996-ban jutottak el odáig, hogy a második világháborút követő kapituláció 51. évfordulójára időzítve érkezett Hasimoto Rjutaro kormányfő levélben kért bocsánatot mintegy háromszáz idős fülöp-szigeteki, dél-koreai és tajvani nőtől, akiket bordélyokba kényszerítettek. Levelében azt írta: „A felvidító hölgyek intézménye, amit annak idején a japán katonai hatóságok közreműködésével hoztak létre, súlyosan sértette nagyon sok nő becsületét és méltóságát. Mint Japán miniszterelnöke, ezennel újra legőszintébb bocsánatkérésemet fejezem ki minden nőnek, aki felmérhetetlen és fájdalmas megpróbáltatásokon ment keresztül, s gyógyíthatatlan fizikai és lelki károsodásokat szenvedett, mint az egykori vigaszállomások alkalmazottja.”
1995-ben létrehoztak ugyan egy segélyalapot, de azt magánadományokat kezelő alapnak tekintették, így kerülve a látszatát is annak, hogy hivatalos japán felelősségvállalás történik. Tokió korábban is többször hivatkozott arra, amikor próbálta elhárítani a kártérítési követeléseket, hogy amikor 1965-ben Szöullal rendezték viszonyukat, akkor ezt a kérdést is rendezték vele, ráadásul több mint 800 milló dollárnyi gazdaságii segélyt nyújtottak a koreaiaknak.
A hivatalosan privátnak tekintett adományalapból Japán 2 millió jenes kárpótlást ajánlott fel a meghurcolt nőknek, de a 2 millió jenes (akkori értéken kb. 20 ezer dolláros) jóvátételt csak alig pár fülöp-szigeteki nő fogadta el a túlélők közül. Akik egyébként már a kilencvenes években is olyan kevesen maradtak, hogy biztosan nagyjából háromszázat sikerült beazonosítani közülük. Dél-Koreában pedig jelenleg már csak 46 idős túlélőt tartanak számon.
A dél-koreai fél a Japánnal kötött hétfői megállapodással nemcsak azt vállalta, hogy lezártnak tekinti a két ország viszonyát régóta mérgező ügyet, hanem azt is, hogy elbontatja a szöuli japán nagykövetség elé még 2011-ben tiltakozók által emelt szobrot, amely egy szexrabszolgát ábrázolt.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
