Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A világ első médiastratégájának kiáltotta ki Luther Mártont Andrew Pettegree skót történész. Sőt a reformáció és a régi könyvek kutatója nem kevesebbet állít, mint hogy korának legnagyobb példányszámban publikáló szerzőjeként Luther keltette igazán életre a könyvnyomtatást, amelyet alig egy évszázaddal korábban egy másik német, Johannes Gutenberg újított meg, feltalálva a betűszedést.
Luther, a márka (Brand Luther) – ez a címe Pettegree könyvének, amelyet természetesen a reformátor és a reformáció mostani jubileumi éve elé időzítettek. Az idén lesz ötszáz éve, hogy Luther kiszögezte nevezetes – és hamarosan az egyház kettészakadásához vezető – tételeit a wittenbergi templomkapura. (Vasárnap egy mai magyar költő, és egy versét megzenésítő hazai együttes alkotásaival is ünnepelnek Wittenbergben.) Igaz, nem is biztos, hogy ő volt az, bizonytalan a szögezés is. A kapu akkoriban az egyetem hirdetőtáblájaként szolgált, ez volt a szokásos helye az olyan vitairatoknak, amilyennek az univerzitáson oktató Luther a maga téziseit szánta. Meglehet, a papirost egyszerűen az egyetem hivatalsegédje ragasztotta ki. Luther nem is ezzel keltett vihart, érvel Pettegree, hanem egy évvel későbbi röpiratával.
A reformáció kezdetének mégis az 1517. október 31-ei 95 tételt tartják. A Luther-évtized már 2008 óta csöndben hömpölyög, az emlékévet pedig tavaly október 31-én a legmagasabb szinten nyitották meg. Wittenbergben a német evangélikusok tanácsának elnöke, Heinrich Bedford-Strohm püspök és a katolikus püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros tette tiszteletét, a svédországi Lundban Ferenc pápa volt a Lutheránus Világszövetség vendége.
Aligha ünnepelnék ma Luthert, ha nem használta volna mesterien az új médiát. Jó érzékkel ismerte föl, hogy a széles nyilvánosság védi meg a legjobban – márpedig szüksége volt a védelemre. Uralkodója, az egyébként mélyen katolikus Bölcs Frigyes megtagadta ugyan a kiadatását Rómának, de Luther folyamatosan úgy érezhette, hogy eretneknek minősített nézetei miatt veszélyben forog az élete. Ismertségét és ezzel járó védettségét az írásai alapozták meg, először is az 1518. márciusi röpirat, a Sermo (prédikáció, beszéd) a búcsúról és a kegyelemről (lásd Búcsú a céduláktól című írásunkat).
Kattintson a nagyobb képért!
hvg
Miután kiderült, hogy a latin nyelvű 95 tézis váratlanul nagy visszhangot keltett a bennfentesek körében, Luther jó érzékkel ismerte fel, hogy érdemes a szélesebb közönséghez fordulnia. Húsz pontban, 1500 szóban (ez nagyjából három HVG-oldalnak felel meg), németül foglalta össze, miért bírálja az egyházat és a pápát. Ez már csak a terjedelem miatt is eltért a megszokottól: akkoriban a vitairatok elviselhetetlenül hosszúak voltak. Luther tudatosan választotta ezt a formát; nem akarta, hogy akár a terjedelem, akár az ár elriassza olvasóit. A művet hamarosan sok helyen utánnyomták. Másolását és terjedését Pettegree ezért is hasonlítja napjaink internetes vírusmarketingjéhez. Ezzel és hamarosan kiadott további műveivel Luther egy éven belül az akkori német nyelvterület legnagyobb példányszámú szerzője lett, 1522-ig több mint 160 írása jelent meg. Akkor az Újtestamentum Luther-féle fordításának első kiadása hihetetlen rekordnak számító háromezres példányszámban fogyott el, és hamarosan követték a további, részben kalózkiadások. A teljes Luther-biblia 1534-ben jelent meg, és – néhány korábbi német fordítástól eltérően – abból is bestseller lett.
Akár kalózkiadás, akár eredeti, az efféle röpiratok jó üzletet jelentettek a nyomdászoknak. Egy nap alatt elkészültek, egy hét alatt behozták a ráfordítást, és attól fogva már hasznot termeltek. A kutató ezt azzal állítja szembe, hogy maga Gutenberg ráfizetett nevezetes latin bibliájának kiadására: a vaskos köteteknek nem akadt annyi vásárlójuk, hogy kifizetődjön a munka. Hasonló okokra vezethető vissza, hogy – mint azóta is oly sokszor – a kezdeti lelkesedés után az új technika már nem érdekelte annyira az embereket, és sorra zártak be a nyomdák.
A röpiratok népszerűsége révén az üzlet Wittenbergben is felpörgött: az addigi egy nyomda helyett hamarosan hat működött. A vállalkozócsaládból származó Luther több hatásos újítást vezetett be. Segítségére volt barátja, az idősebb Lucas Cranach, merthogy a híres festő és grafikus a könyvtervezésben is ügyesnek bizonyult. Az új fogások közé tartozott, hogy az addigi szokástól eltérően a kiadás helye és a szerző neve már a címlapon szembeötlött, így dr. Luther és Wittenberg mintegy márkaként segítette az eladást. A kalózkiadások miatt Luther saját védjegyet, mondhatni, logót is bevezetett: a rózsát, közepén szívvel és kereszttel. Igaz, 1521-ben, miután a császár birodalmi átkot mondott ki Lutherre (azaz bárki akár meg is ölhette volna), mindennemű jelzés nélkül jelent meg az a vitairat, amely a pápát a pokolba tartó Antikrisztusként mutatta be. Jövedelmező üzlet volt a búcsúcédulák nyomtatása is. Német földön a nyomdászoknak egyáltalán nem jelentett gondot, hogy elvállalják a katolikus egyház ilyen megbízásait, ugyanakkor a még jobb üzletnek bizonyuló nyomtatványok, a Luther-röpiratok gyártásában is részt vegyenek.
Luther nyelvújító is volt. Szavai nélkül a németek ma másképp beszélnének a kárörömről, az erős buzgalomról vagy a szívük vágyáról. Az ő szóalkotása a szégyenfolt, a véreb, a hatalmi szó, tőle származnak olyan metaforák német megfelelői, mint a hétpecsétes titok, a homokra építkezés, a sötétben tapogatózás. És iskolát teremtett szókimondó vitastílusával is, amelynek csupán egyetlen példája, hogy a római egyházat „ringyók és hermafroditák egyházának” nevezte.
Hatása alól a pápisták sem vonhatták ki magukat. A katolikus prédikátorok károsnak minősítették, hogy Luther a közönséges emberek nyelvére fordította az addig csak kevesek által ismert Bibliát – de a biztonság kedvéért a katolikus egyház hamarosan ellenbibliákat adott ki. Akkor már nem tehettek mást: szintén németül.
