szerző:
hvg.hu

Több francia nagyvárosban törtek ki összecsapások a most már Emmanuel Macron francia államfő lemondását követelő sárga mellényes tüntetők, és a rendőrök között. A rendfenntartók többek között Párizsban és Marseille-ben csaptak össze a tüntetőkkel, s könnygáz gránátokat, vízágyúkat és gumilövedékeket is bevetettek. Brüsszelben is megjelentek a sárga mellényesek, s belga fővárosban is komoly összecsapások törtek ki.

A hatóságok mintegy nyolcszáz tüntetőt vettek őrizetbe, az első jelentések szerint a nap folyamán több mint száz ember sebesült meg, köztük húsz rendőr is. Becslések szerint országos szinten 125 ezren vettek részt a tüntetésekben, Párizsban tízezer ember vonult az utcára, ám hasonlóan a múlt szombathoz, most is a fővárosban voltak a legkomolyabb összetűzések: a tüntetők autókat és köztéri bútorokat gyújtottak fel, s rengetek kirakatot is betörtek. A francia rendőrök sokkal mozgékonyabbak voltak most szombaton, mint egy héttel ezelőtt, amikor az üzemanyagok adójának emelése miatti tüntetésekre beszivárgott agresszív demonstrálók súlyos károkat okoztak a belvárosban. Most a rendőrök kisebb csapatokban mozogva rendszeresen kiemelték a tüntetők közül azokat, akik agresszivitásra buzdították társaikat, vagy maguk is támadóan léptek fel a rendőrök ellen.

Párizsban kilencezer, országszerte pedig 80 ezer rendőr volt szolgálatban, hogy megfékezzék a rendbontókat. A várható felfordulás miatt hat labdarúgó mérkőzést elhalasztottak, és zárva tartották a legismertebb párizsi múzeumokat is.

A sárga mellényesek tiltakozó akciója már hetek óta tart, az első hullámot az váltotta ki, hogy Emmanuel Macron elnök úgy döntött, környezetvédelmi adót vet ki a fosszilis üzemanyagokra. Bár a terjedő tiltakozások miatt a kormányzat végül visszavonta az intézkedést, a sárga mellényesek nem hagytak fel a tiltakozásokkal. Édouard Philippe kormányfő azt hangsúlyozta több beszédében is, hogy a radikális rendbontók gyakorlatilag túszul ejtették a békés tüntetéseket, s az utóbbi napokban az történik az utcákon, amit az agresszív tüntetők akarnak. Bár most szombaton is komoly összecsapások voltak, az összetűzések nem voltak annyira durvák, mint egy héttel ezelőtt.

A tüntetést kommentálta Donald Trump amerikai elnök is, aki úgy értelmezte, a franciák azon párizsi klímavédelmi egyezmény ellen tiltakoznak, amelyből Trump kivezeti az Egyesült Államokat. Trump szerint a párizsi felfordulás is azt bizonyítja, jó döntés volt a szerződésből való kilépés. Trump még azt is tudni vélte, hogy sok tüntető azt kiabálta, őt akarják Franciaország elnökének is.

Közben megszólalt Recep Tayyip Erdogan török államfő is, aki – miután a 2016-os törökországi puccs után két évig érvényben tartotta a rendkívüli állapotot, s tízezreket tartóztattatott le a lázadásban való állítólagos részvétel miatt – most  aggódott a franciaországi demokráciáért. „Akik elnyomással vádolták a rendőrségünknek, most látniuk kellene, mit csinálnak most a francia rendőrök. A káosz képei azt mutatják, hogy Európa megbukott a demokrácia, az emberi jogok és a szabadság vizsgáján” – mondta Erdogan egy isztambuli nagygyűlésen.

Brüsszelben is utcára vonultak az ottani sárga mellényesek, s a köveket és üvegeket dobáló demonstrálók közül mintegy száz embert vettek őrizetbe a rendőrök.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Lezuhant egy ukrán vadászrepülő, meghalt a pilóta

Lezuhant egy ukrán vadászrepülő, meghalt a pilóta

Lefagyott a Tv2: élő adásban váratlanul beszóltak az Orbán-kormánynak

Lefagyott a Tv2: élő adásban váratlanul beszóltak az Orbán-kormánynak

Videó: A rendőrök lefogtak egy tüntetőt az Alkotmány utcában

Videó: A rendőrök lefogtak egy tüntetőt az Alkotmány utcában

Videó: Kiégett egy önjáró robot, ami ételt szállít ki rendelésre

Videó: Kiégett egy önjáró robot, ami ételt szállít ki rendelésre

Szegény gazdagok, most aztán tényleg főhet a fejük, a miénk pedig fájhat

Szegény gazdagok, most aztán tényleg főhet a fejük, a miénk pedig fájhat

Seres: Occupy MTVA, avagy Kossuth tér visszatér

Seres: Occupy MTVA, avagy Kossuth tér visszatér