Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A francia külügyminiszter visszautasította Trump tweet-jeit.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter vasárnap felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy ne avatkozzon bele a francia belügyekbe. Trump a Twitteren bírálta Franciaországot a sárgamellényesek legutóbbi párizsi tüntetéseit követően.
Párizsban és más francia nagyvárosokban a hét végén immár sorozatban negyedszer tartottak kormányellenes tüntetéseket, amelyek jelentősen megtépázták Emmanuel Macron francia elnök tekintélyét. Szombaton összesen 125 ezren tiltakoztak országszerte, közülük legalább tízezren a fővárosban. A biztonsági erők mintegy kétezer embert vettek őrizetbe a megmozdulásokon.
"A párizsi megállapodás nem annyira jön be Párizsnak. Tüntetések és zavargások egész Franciaországban" - írta a Twitteren az amerikai elnök a 2015-ös klímaegyezményre utalva.
"Az emberek nem akarnak hatalmas összegeket fizetni, amelyek nagy része harmadik világbeli országoknál landol, annak érdekében, hogy esetleg védjék a környezetet" - vélekedett Trump. "Ezek az emberek azt skandálták, hogy 'Trumpot akarjuk!' Imádom Franciaországot" - tette hozzá.
A francia külügyminiszter az LCI tévécsatornán felhívta rá a figyelmet, hogy azok a képsorok, amelyeket az Egyesült Államokban vetítettek olyan tüntetőkről, aki a Trumpot akarjuk! szlogent skandálták angolul, valójában Trump londoni látogatásán készültek hónapokkal ezelőtt.
"A sárgamellényesek tüntetése nem angol nyelven zajlott, ha jól tudom" - mutatott rá.
Trump egy másik rövid üzenetében azt írta: "Lehet, hogy itt az ideje véget vetni a nevetséges és rendkívül költséges párizsi egyezménynek, és visszaadni valamennyi pénzt az embereknek alacsonyabb adók formájában? Az Egyesült Államok jóval előrébb jár ebben a kérdésben, és az egyetlen nagyobb ország, ahol a kibocsátás tavaly csökkent!"
Le Drian azt válaszolta, hogy a francia kormány nem szól bele az amerikai belpolitikába, és jó lenne, ha ez visszafele is így lenne.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.