Legalizálta az abortuszt az ír parlament

Ezzel eleget tettek a népszavazáson kinyilvánított népakaratnak.

  • hvg.hu hvg.hu
Legalizálta az abortuszt az ír parlament

Az ír parlament elfogadta csütörtökön késő este az abortuszt legalizáló törvényt, eleget téve ezzel a hét hónappal ezelőtti népszavazáson kinyilvánított polgári akaratnak. A törvény tervezetét még októberben kezdte el tárgyalni a parlament, a jogszabály szerint a magzat 12 hetes koráig legális a művi terhességmegszakítás, és később is, ha az anya élete veszélyben van, illetve ha súlyos veszélybe kerül az egészsége. El lehet végezni az abortuszt a magzat olyan jellegű rendellenessége esetén is, amely elhalásához vezethet az anyaméhben.

Leo Varadkar miniszterelnök a parlamenti szavazás eredményének kihirdetése után a Twitteren kijelentette, hogy ez történelmi pillanat az ír nők számára.

A májusi népszavazáson a szavazatukat leadók jelentős többsége, 66,4 százaléka támogatta az abortuszra vonatkozó teljes tilalom eltörlését. A kormány is az igenek mellett kampányolt. Az 1983-ban elfogadott törvény alapján Írország szabályozta a legszigorúbban az abortuszt Európában: nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége esetén sem lehetett megszakítani a terhességet. Emiatt évente több ezer ír nő utazott külföldre – elsősorban Nagy-Britanniába –, hogy megszakítsa a terhességét.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.