„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A szombati belgrádi tiltakozáson az egyik nagy transzparensen Orbán Viktor neve is szerepelt.
"Egy vagyok az 5 millióból" - ezzel a szlogennel vonulnak a tüntetők immáron három hete az utcára Szerbiában, miután Aleksandar Vučić szerb államfő azt mondta: akkor sem engedne a követeléseiknek, ha ötmillióan lennének.
Vučić szerint őt az utcáról nem lehet leváltani, csakis a választásokon, de tüntetők szerint nem lehet demokratikus választásokról beszélni egy olyan országban, ahol a hatalom közvetlen ellenőrzése alá vonta a közmédiát, a bíróságokat és a titkosszolgálatokat. Szombaton a tüntetők a szerb köztévé székhelye elé vonultak, független médiát követelve.
Az ellenzék azzal vádolja az államfőt, hogy a demokratikus intézményeket felszámolva tekintélyuralmi rendszert épít, a korrupciót pedig állami szintre emeli. A tütnetést eredetileg egy ellenzéki képviselő megveretése váltotta ki, amit a képviselő hívei szerint a kormányhoz köthető emberek követtek el.
Az RTL Híradó kiszúrta, hogy a tünető tömegben az egyik nagy molinón a szerbek Orbán Viktornak is üzentek: a volt macedón miniszterelnökre, Gruevszkire utalva azt írták, hogy a szerbek korrupt politikusainak a magyar miniszterelnök nem adhat majd menedéket.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.