Az Iszlám Állam öt harcosát fogták el Szíriában

Két amerikait, két pakisztánit és egy ír állampolgárt vettek őrizetbe.

  • MTI MTI
Az Iszlám Állam öt harcosát fogták el Szíriában

Elfogták Szíria keleti részében az Iszlám Állam dzsihadista szervezet öt külföldi tagját, közölte a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezet.

A december 30-án őrizetbe vett "sejt" tagjai támadásra készültek a Deir-ez-Zór tartományban az Iszlám Állam elől menekülő civilek ellen az iraki határ közelében – tudatta az SDF vasárnap.

A kurd erők nagyjából ezer külföldi feltételezett dzsihadistát tartanak fogva, valamint a velük kapcsolatban álló mintegy 550 nőt és 1200 gyermeket. Az Iszlám Államhoz csatlakozó külföldiek ügye fejtörést jelent a kurd hatóságoknak, akik azt várják az elfogott külföldiek származási országaitól, hogy vegyék át tőlük a foglyokat.

A legtöbb nyugati ország viszont vonakodik a foglyok átvételétől, és nyilvánosan visszautasítja ezeknek a harcosoknak a hazatelepítését. A kurdok arra is figyelmeztettek többször, hogy egy esetleges török offenzíva esetén kénytelenek lesznek az elfogott külföldi dzsihadistákat szabadon engedni.

(Képünk illusztráció.)