szerző:
hvg.hu

Az ujgur kisebbséget sújtja leginkább.

A kínai hatóságok az utóbbi években egyre keményebben lépnek fel a Hszincsiang tartományban élő muszlim ujgur kisebbséggel szemben, akiknek a vallási meggyőződésüket a terrorizmushoz vezető radikalizmussal azonosítják.

A szigorú politika azonban kezd átterjedni az ország más területeire is, az így fokozódó iszlámellenességnek pedig már más muszlimok látják a kárát - olvasható a Foreign Policy című, amerikai külpolitikai lap legfrissebb számában megjelent írásban.

2014 óta, amikor is ujgur szakadárok halálra késeltek 31 embert egy vasútpályaudvaron Kunmingban, megerősödött az iszlámellenesség mind a kormány, mind a nem-muszlim lakosság körében. Palmer szerint az, hogy Hszincsiangban ujgurok tízezrei kerültek úgynevezett átnevelőtáborokba, nem azt jelenti, hogy a kínai kormány csak az iszlámot vette célkeresztbe.

A keresztény gyülekezetekre is lecsaptak a hatóságok, papokat tartóztattak le, betiltották a Biblia online árusítását, és több templomról eltávolították a kereszteket. A tibeti buddhizmus követőit még nagyobb megfigyelés alá helyezték, az úgynevezett kínai vallások, mint a tao híveinek pedig bürokratikus akadályok hegyét kell megmászniuk a vallásgyakorlással kapcsolatos engedélyekért - állapította meg az FP cikke.  Mindazonáltal jelenleg az iszlám elleni lépések a legfeltűnőbbek.

Több mint 20 millió muszlim él Kínában, az 55 hivatalosan elismert kisebbség közül 10 hagyományosan az iszlámot követi.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
"Ki akarja kimosni Bayer Zsolt száját?" - összeállt az ellenzék és a szakszervezetek Tatabányán

"Ki akarja kimosni Bayer Zsolt száját?" - összeállt az ellenzék és a szakszervezetek Tatabányán

Kézi-vb: Matics szerint a szerencse nagyon hiányzik

Kézi-vb: Matics szerint a szerencse nagyon hiányzik

Hazai cégeket is lefagyaszthat a Brexit

Hazai cégeket is lefagyaszthat a Brexit

Felrobbant egy megcsapolt üzemanyag-vezeték Mexikóban - sok a halott

Felrobbant egy megcsapolt üzemanyag-vezeték Mexikóban - sok a halott

Debrecen megmondta, mennyit szán a főpályaudvarra, de annyiért senki sem vállalta

Debrecen megmondta, mennyit szán a főpályaudvarra, de annyiért senki sem vállalta

Visszatér Berki Krisztián

Visszatér Berki Krisztián