szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kivonultak a bajor parlamentben rendezett holokausztmegemlékezésről az AfD képviselői, miután Charlotte Knobloch, a müncheni zsidó közösség vezetője azzal vádolta a szélsőjobboldali pártot, hogy elbagatellizálja a nácik által elkövetett rémtetteket.

„Az itt jelen lévő párt elveti a demokratikus értékeket, elbagatellizálja a nemzet szocialisták által elkövetett bűncselekményeket és kapcsolatot tart fenn a szélsőjobboldali szervezetekkel. Az Alternatíva Németországnak (AfD) a gyűlöletre és a kirekesztésre építi politikáját, s tevékenysége nem egyeztethető össze a német alkotmány szellemével” – mondta Knobloch, s ezt követően kivonult a parlamenti tanácsteremből az (AfD) 18 képviselője. A távozás nem volt teljes, négy AfD-képviselő a teremben maradt.

Miközben az AfD-sek kivonultak, a többi párt képviselői állva tapsolták meg Knoblochot. Knobloch egyébként szerencsével élte túl a holokausztot: kisgyermekként egy bajorországi faluban élt rejtőzködve.

Míg a parlamenti pártok elítélték az AfD kivonulását, a párt vezetői azt mondták, a lépés megfelelő válasz volt arra, hogy Knobloch arra használta fel az emlékülést, hogy az AfD egészét elítélje, s általánosított vádakat mondjon a német tartományok törvényhozásaiba legitim módon beválasztott tömörülésről.

Az AfD nem egy képviselője tett már komoly megütközés kiváltó kijelentéseket, Alexander Gauland társelnök például azzal okozott botrány, hogy közölte, „Adolf Hitler és a náci párt csak egy madárürülék a németek ezeréves büszke történelmén”. Gauland volt az is, aki szerint ugyan jó játékos a német labdarúgó válogatott egyik fekete játékosa, Jerome Boateng, ám ennek ellenére a németek nem szeretnék, ha Boatenghez hasonló szomszédjuk lenne.

Korábban az AfD thüringiai csoportjának vezetője, Björn Hacke nevezte szégyenemlékműnek a berlini holokausztmúzeumot. Az AfD a német belföldi titkosszolgálat, a BfV figyelmét is felkeltette, a szolgálat fokozottan ellenőrzi az AfD-politikusok tevékenységét és nyilatkozatait.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Dzsudzsák Balázs is részt vett a Mi Hazánk tüntetésén

Dzsudzsák Balázs is részt vett a Mi Hazánk tüntetésén

Bauer: Emlékperc, amely nem kellene

Bauer: Emlékperc, amely nem kellene

Már nem jár börtön a házasságtörésért Tajvanon

Már nem jár börtön a házasságtörésért Tajvanon