szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elegük van a horvát újságíróknak, hogy perekkel akarják ellehetetleníteni a munkájukat

"Elvettétek a médiát, de az újságírást nem adjuk" - ezzel a címmel szervezett tüntetést a Horvát Újságíró Szövetség (HND) mára Zágrábban, melyen mintegy 350 horvát újságíró vonult az utcára, hogy demonstráljon a cenzúra ellen.
"Hagyjon fel a hatalom azzal a gyakorlattal, hogy peres eljárások indításával igyekszik elhallgattatni az újságírókat" - ez a legfontosabb eleme annak a  nyolc pontból álló  követelésnek, amit a nap folyamán az újságírók átnyújtottak a kormánynak. Az újságírók szeretnék azt is elérni, hogy politikamentessé váljon az elektronikusmédia-tanács, menesszék a horvát közszolgálati televízió (HRT) teljes vezetőségét és változtassák meg a HRT-ről szóló törvényt.
Az újságíró szövetség közleménye szerint az újságírók azért vonultak az utcára, mert jelenleg több mint ezer polgári és büntetőjogi peres eljárás folyik ellenük és kiadóik ellen, fenyegetéseknek és politikai nyomásgyakorlásnak vannak kitéve. "Nem tudtok annyit perelni, amennyit mi beszélni tudunk, ezzel mindenki legyen tisztában" - hangoztatta Hrvoje Zovko, az újságíró szövetség elnöke a tüntetésen. Mint mondta: véget kell vetni az üldözésnek, nem normális, hogy a kormány, amely Európa-pártiságát hirdeti, csendben figyeli, hogyan lehetetlenítik el az újságírókat.
A HND azt követően hirdette meg a demonstrációt, hogy több tucat civil és szakmai szervezet, valamint az összes ellenzéki párt bojkottot hirdetett a HRT ellen, mert a televízió csatlakozott az újságírók elleni "keresztes hadjárathoz", és 33 újságíró, köztük saját alkalmazottai ellen indított pert, összesen 2,17 millió kuna (93,2 millió forint) kártérítést követelve a jó hírnévhez való jog megsértése és hitelrontás címén.
Médiaszakértők szerint Horvátországban üzletté vált az újságírókat perelni. Politikusok, üzletemberek, sportolók, de még bírók is indítanak polgári peres vagy akár büntetőjogi eljárásokat is újságírók és médiumok ellen, irreális kártérítési összegeket követelve, a bíróságok pedig a legtöbb esetben a felperesek javára döntenek.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!