Bűncselekménnyé minősítették a lengyel törvények, ha bárki azt állítja, hogy a holokausztért a lengyel nemzetet is felelősség terheli. A lengyeleknek abból lett elegük, hogy sokan „lengyel haláltáborként” emlegették Auschwitzot, miközben a tábort a nácik telepítették Lengyelország területére.

Az izraelieknek viszont az már nem tetszett, hogy a lengyel törvénynek van egy olyan pontja is, amely szerint az is bűncselekményt követ el, aki azt állítja, a lengyel nép vagy állam akár bűnrészesként is szerepet vállalt a náci rezsim által elkövetett bűnökben. A zsidó állam szerint ugyanis ezzel a paragrafussal a konzervatív lengyel kormány azt a tényt igyekszik tagadni, hogy a második világháború előtti Lengyelországban erős volt az antiszemitizmus, a náci megszállás idején pedig a lengyelek egy része segítette a zsidókat gyilkoló németeket, majd sok helyen ellenséges hangulat fogadta a kevés, koncentrációs táborból hazatérő lengyelországi zsidót.

AFP / NurPhoto / Maria Chourdari

Változó izraeli álláspont

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy ideig annak ellenére nem reagált a törvényre, hogy az ellenzék és a Jad Vasem intézet szerint Varsó olyan súlyos történelemhamisítást követ el, amely mellett a zsidó állam nem mehet el szó nélkül, ám végül az áprilisi parlamenti választások előtt ő is beállt a sorba, hogy ne vádolhassák azzal, nem foglalkozik a holokausztemlékezés ügyeivel. S ha már beállt, oda is mondott a lengyeleknek. „A lengyelek együttműködtek a nácikkal, és nem ismerek olyan embert, akit ezért valaha perbe fogtak volna” – mondta a miniszterelnök, s ezzel gyakorlatilag valamennyi lengyelt kollaborációval vádolt meg.

Később Israel Katz külügyminiszter még tovább ment, s idézve Jichak Samir egykori izraeli kormányfő szavait közölte, hogy a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust. Míg a gyermekkorát Lengyelországban töltött Samir esetében könnyebben meg lehet érteni az általánosítást, a miniszter tudatosan nem tett különbséget lengyelek és lengyelek között. Az izraeliek dühe annak ellenére sem lankadt, hogy közben Lengyelországban módosítottak a törvényen, s már nem jár börtönbüntetés a lengyeleket elmarasztaló személyeknek.

Israel Katz

MTI / EPA / Sebastian Scheiner

Varsóban természetesen komoly sértődés lett a dologból, s a vita miatt hirtelen semmisé vált az a közeledés, amelyet Izrael és Lengyelország között II. János Pál pápasága idején sikerült elérni: a lengyel származású pápa közismerten harcolt az antiszemitizmus minden formája ellen, az egymást váltó varsói kormányok pedig támogatták, hogy a lengyelek is megismerjék a zsidó kultúrát.

Újabb ok a sértődésre

Az áprilisi választásokat ugyan megnyerte Netanjahu, ám a viszony továbbra sem javul, részben azért nem, mert az utóbbi hónapokban több tüntetést is tartott a lengyel szélsőjobb, s a felvonulásokon rendre előkerültek idegengyűlölő, s antiszemita jelszavak.

A lengyelek amiatt is fel vannak háborodva, hogy az USA-ban elfogadott újabb kárpótlási elvek szerint a lengyel államnak is kártérítést kellene fizetnie a második világháború idején elrabolt, illetve a világégés után államosított zsidó javak tulajdonosainak, illetve azok örököseinek. Erről Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is beszélt, amikor azt sürgette, hogy vállalt kötelezettségeinek eleget téve Varsó is fogadjon el egy valamennyi területre kiterjedő kárpótlási törvényt.

A „köpéses” incidens is a lengyel–amerikai–izraeli vitának a következménye: egy olyan 65 éves izraeli építész köpte le a lengyel nagykövetet Tel-Avivban, akit néhány perccel korábban küldtek el a nagykövetségről, ahol a kárpótlás lehetőségeiről kérdezősködött, hiába.

A szélsőjobboldaliak tüntetéseken tiltakoztak az ellen, hogy a zsidók „megint ki akarják rabolni” az országot, s egy olyan állítólagos összeesküvést emlegetnek, amely szerint több mint 300 milliárd dollárt akarnak kizsarolni Varsótól. A Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormány tagjai ugyan szavakban elhatárolódtak a szélsőjobbtól, ám ők is hangsúlyozták, hogy Lengyelország áldozatnak tartja magát, s esze ágában sincs kárpótlást fizetni a zsidó vagyon kisajátításáért.

A helyzetet bonyolítja, hogy Lengyelországban a mai napig sincs kárpótlási törvény, így a kártérítést követelő lengyelországi és külföldi magánszemélyek vagy vállalatok csak önállóan, törvényi támogatás nélkül követelhetik vissza elrabolt vagyonukat. A lengyel miniszterelnöknek pedig a hét végén sikerült újabb provokatív kijelentést tennie, közölte, ha Lengyelországnak kártérítést kellene fizetnie az elkobzott zsidó vagyonok miatt, akkor felcserélődne a vétkes és az áldozat szerepe, s ez Hitler posztumusz győzelmét jelentené.

A nem nevető harmadik

Az izraeli–lengyel vitába közben egyre inkább belecsúszik Németország is, mivel a lengyel kormánypárt vezetői azzal is igyekeznek elhárítani minden fizetési kötelezettséget, hogy nyugat felé azt ismételgetik, néhány ország euró ezermilliárdokkal tartozik Lengyelországnak. Már Kaczynski lengyel elnök is szóvá tette azt, hogy Németország nagyon sokkal tartozik keleti szomszédjának, s bár még egyetlen varsói kormány sem vetette fel hivatalosan a kárpótlás ügyét, a kormánypárti és ellenzéki politikusok rendre előhozakodnak a kérdéssel.