szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A vasárnap támadásban öt magas rangú vezető halt meg.

Elfogták és megölték a biztonsági erők az etiópiai Amhara állambeli puccskísérlet kitervelőjét - jelentette be hétfőn az etiópiai miniszterelnöki hivatal.

A vasárnapi erőszakcselekmény során öt magas rangú vezetőt öltek meg, közöttük a hadsereg vezérkari főnökét.

A kormányfői hivatal szóvivője elmondta, hogy az Amhara állam kormánya elleni puccskísérlet vezetésével vádolt Aszamnú Cige dandártábornok a regionális főváros, Bahir Dar elővárosában halt meg a biztonsági erőkkel folytatott tűzharcban.

A mintegy 100 millió lakosú Etiópiát vezető Abij Ahmed Ali miniszterelnök egyre nagyobb kihívásokkal szembesül a politikai reformok végrehajtása során. A tavaly áprilisban hatalomra került kormányfő arra törekszik, hogy nyitottabbá és demokratikusabbá tegye egykor elzárt országát. Abij Ahmed Ali politikai foglyokat engedett el, engedélyezte, hogy több betiltott ellenzéki párt újrakezdje működését, és súlyos emberi jogi visszaélésekkel vádolt tisztségviselőket állított bíróság elé. Emellett gazdasági reformokat indított el, és több mint húsz év konfliktus végére tett pontot azzal, hogy békét kötött Eritreával.

Etiópiában jövőre parlamenti választást tartanak. A zavargások ellenére ellenzéki pártok azt kérték, hogy ne halasszák el a voksolást.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ötlakásos társasházat nyomtatnak ki Németországban, rekordidő alatt áll össze

Ötlakásos társasházat nyomtatnak ki Németországban, rekordidő alatt áll össze

Eltemették Diego Maradonát

Eltemették Diego Maradonát

360 forint felett az euró

360 forint felett az euró