Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ellopták a tettes novelláját, és ezért gyújthatta fel azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember lelte halálát, tíz pedig súlyosan megsérült – írta a japán sajtó.
A beszámoló szerint a gyanúsított tettének elkövetése közben azt kiabálta, hogy plágium áldozata.
Egy nő, aki látta a 41 éves férfi őrizetbe vételét, azt mondta, a gyanúsított "láthatóan elégedetlen és dühödt volt, közben pedig azt kiabálta, plagizálták".
A férfi, mielőtt a filmstúdió bejáratánál valamilyen gyúlékony folyadékot locsolt szét és meggyújtott, azt kiabálta: "Haljatok meg!".
A tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám egy részüknek sikerült kimenekülnie. A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta. A legtöbb áldozatra a háromszintes épület legfelső emeletén találtak rá. A 33 halálos áldozat közül tizenkilenc holttestét találták meg a tetőhöz vezető ajtónál, amelyet nem lehetett belülről kinyitni.
Japánban ez az elmúlt két évtized legtöbb halálos áldozattal járó tömeggyilkossága.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.