Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy észt jelentés szerint októberben Grúziában is készülni kell kibertámadásra Oroszországtól.
Oroszország valószínűleg 2020-ban is beavatkozik majd több nyugati ország választásába, szerepel az Észt Külföldi Hírszerző Szolgálat jelentésében, amelybe az NBC News nézhetett bele.
Ebben figyelmeztetnek, hogy Oroszország kibertámadásokkal próbálkozik majd, ami többek között annak is köszönhető, hogy az eddigi szankciók nem voltak elrettentő erejűek.
A jelentés szerint a novemberi amerikai és az októberi grúz választások lesznek a támadások középpontjában.
"A fő cél Oroszország számára, hogy kedvezőbb választási eredmények érjen el az oroszbarát jelölteknek" – figyelmeztettek az észtek.
A jelentés kitér arra is, hogy Oroszország várhatóan továbbra is erősíti katonai pozícióját Európa és a NATO ellen, illetve növeli majd befolyását a Közel-Keleten is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.