szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A válság leginkább Etiópiát, Kenyát, Ugandát, Tanzániát és Szomáliát érinti.

AZ ENSZ szerint a kelet-afriakai térségben súlyos élelmiszerhiány alakulhat ki, ha nem sikerül kontroll alatt tartani a sáskajárást, ami a termőföldeket és legelőket is pusztítja - írja a BBC. Az eddigi próbálkozások hatástalannak bizonyultak a sáskákkal szemben, a leghatékonyabb eljárás a légi irtásuk lenne, csakhogy az érintett országok nem rendelkeznek megfelelő erőforrásokkal a művelethez.

A FAO szerint ugyanakkor, ha nem történik változás, akkor a rovarok száma júniusra megsokszorozódhat, ami a földek további pusztításához, élelmiszerhiányhoz és végül éhínséghez vezethet. A légi irtás kivitelezéséhez egyébként 76 millió dollárra lenne szükségük a térségben.

Szomália már szükséghelyzetet rendelt el a sáskainvázió miatt, az etióp kormány pedig azonnali cselekvést sürget, Uganda pedig azt tervezi, hogy katonákat fog küldeni az irtás elvégzésére a veszélyeztetett területeken.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Az Orbán-kormány saját válságkezelő kezét is megkötötte a sporttaóval

Az Orbán-kormány saját válságkezelő kezét is megkötötte a sporttaóval

12 ezer forintot spórol, ha most tölti le: ingyenesen elérhető a World War Z

12 ezer forintot spórol, ha most tölti le: ingyenesen elérhető a World War Z

Fegyvercsempészek megállítására indít katonai misszót az EU a Földközi-tengeren

Fegyvercsempészek megállítására indít katonai misszót az EU a Földközi-tengeren