Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nincs tömegközlekedés, és nem nyithatnak ki a kávézók, éttermek, bevásárlóközpontok.
Péntek este a szerb kormányfő bejelentette, hogy az elővigyázatossági intézkedések részeként szombat 20 órától teljesen megszűnik a tömegközlekedés az ország minden településén, vasárnap 20 órától pedig teljesen bezárnak a kávézók, éttermek és bevásárlóközpontok. Néhány órával később a közszolgálati televízió műsorában viszont közölte, az államfővel történt egyeztetés után úgy döntöttek, hogy a vendéglátóhelyeket már szombat estétől bezárják. Emellett öt főben maximalizálják egy-egy összejövetel létszámát.
Szerbiában pénteken meghalt az első koronavírus-fertőzött, szombat reggelig 149 beteget vettek nyilvántartásba.
A szerb menekültügyi főbiztosság közölte, hogy az országban jelenleg tartózkodó valamivel több mint hétezer migráns a járványhelyzet végéig karanténban kell maradjon.
Bosznia-Hercegovinában 84 fertőzöttet regisztráltak. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében, a Bosznia-hercegovinai Föderációban a hatóságok megtiltották a 65 évnél idősebbeknek, valamint a 18 év alattiaknak, hogy elhagyják otthonaikat. Az intézkedés legalább a hónap végéig érvényben marad. A rendőrség ellenőrzi, hogy a karanténra kötelezettek betartják-e az előírásokat, a karanténszabályok megszegéséért három évig terjedő börtönbüntetés jár.
Észak-Macedóniában 76-ra nőtt a fertőzöttek száma. Az országban megkezdték a házi karantén alá vont személyek ellenőrzését, egyelőre csak pénzbüntetéseket szabtak ki, de börtön is várhat azokra, akik nem tartják be az előírásokat.
Montenegróban szombat reggelig nem regisztráltak új fertőzést, a betegek száma 14.
Koszovóban 24 személyt regisztráltak eddig a SARS-CoV-2 vírus fertőzöttjeiként, egyelőre nem vezettek be szükségállapotot, de rendkívül szigorú intézkedéseket léptettek életbe, és mindenkit otthonmaradásra ösztönöznek.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.