Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Moszkva az António Guterres ENSZ-főtitkárnak címzett üzenetben azt kezdeményezte, hogy a világszervezet követelje a tagállamoktól a világjárványra adott válaszadást megnehezítő valamennyi büntetőintézkedés azonnali feloldását.
Az újabb kérés az után érkezett New Yorkba, hogy Oroszország, Kína, Szíria, Irán, Észak-Korea, Venezuela, Nicaragua és Kuba néhány nappal ezelőtt olyan levelet küldött Guterresnek, amelyben az egyes országok az ellenük életben lévő szankciók feloldását követelték.
Guterres egyébként a hét első felében már közzétett egy olyan felhívást, amelyben azt hangsúlyozta, a világ országainak fel kell függeszteniük a különféle büntetőintézkedéseket, hogy lehetővé váljon az élelmiszerek, valamint a Covid19-járvány elleni küzdelemhez szükséges orvosi felszerelések és gyógyszerek szabad forgalma. „A szolidaritás ideje van, nem pedig a kizárásé” – magyarázta a portugál politikus.
Miközben több amerikai demokrata politikus is azt kérte Trumptól, hogy enyhítse az amerikai szankciókat a koronavírussal harcoló országok ellen, Ukrajna az Oroszország elleni büntetőintézkedések fenntartása mellett érvelt. „A szankciók továbbra is fontos eszköznek számítanak a nemzetközi jog tiszteletben tartásának kikényszerítésére” – mondta Ukrajna ESZ-nagykövete. Oroszország ellen részben azért vezettek be szankciókat a nyugati államok, mert 2014-ben Moszkva magához csatolta az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.