Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Húsz nap után először jelent meg a nyilvánosság előtt Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető az utóbbi hetekben nem vett részt több fontos eseményen, s ezért egyre többen vélték úgy, hogy a phenjani diktátor súlyos beteg, vagy már meg is halt.
A KCNA észak-koreai hírügynökség beszámolója szerint Kim Dzsong Un egy műtrágyagyár megnyitóján jelent meg, s ő vágta át a díszszalagot. „A gyár munkásai viharos éljenzésben törtek ki, amikor meglátták a vezetőt” – írta a KCNA. A KCNA beszámolójának igazságtartalmát ugyanakkor nem lehet megítélni, mivel a hírügynökség egyelőre nem csatolt fényképeket az állítólagos gyáravatásról.
A mostani alkalom előtt Kim legutóbb az uralkodó párt politikai bizottságának ülésén jelent meg nyilvános eseményen, április 11-én. Az utóbbi hetekben több olyan hír is megjelent, amely szerint az észak-koreai diktátoron műtétet hajtottak végre, s ez után állapota romlani kezdett. Szárnyra keltek olyan híresztelések is, melyek szerint Kim már meg is halt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.