Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Többségükben terrorizmus a vád, az Iszlám Állam idejéből.
Az elnöki hivatal hangsúlyozza, hogy a jogerős iraki bírósági ítéleteket azután "ratifikálták", hogy alaposan, a hatályos jogi normáknak és az alkotmánynak megfelelően megvizsgáltak minden egyes bírósági döntést, amely ellen fellebbezni már nem lehet, és az elítélt kegyelemben sem részesíthető.
Irak 2017 végén hirdetett katonai győzelmet az Iszlám Állam terrorszervezet "kalifátusa" felett. Az iraki bíróságok azóta több száz halálos ítéletet róttak ki, amelyeket Barhám Száleh elnöknek kell jóváhagynia. Külföldi, így francia és belga állampolgárok is vannak az elítéltek között.
Jogvédők gyakran bírálják a bagdadi vezetést a halálbüntetések miatt. Tavaly mintegy száz elítéltet végeztek ki Irakban, ami megközelítőleg hetede volt a világon végrehajtott halálos ítéleteknek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.