Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Az úgynevezett okrimon variáns miatt a világon először Izrael a – még kormányzati jóváhagyásra váró – tervek szerint két hétre teljesen lezárja határait a külföldről érkezők előtt. A vasárnapi éjfélkor élesedő szigorítás mellett a hatóságok ismét bevezetik a mobiltelefonos nyomkövetést a vírust magukban hordozók mozgásának feltérképezésére.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök azt közölte szombat esti bejelentésében, hogy a Dél-Afrikából indult variáns kapcsán elrendelt intézkedés miatt a külföldről visszatérő izraeli állampolgároknak, így a beoltottaknak is kötelező lesz karanténba vonulniuk. Az országban egyébként eddig egy embernél mutatták ki a B.1.1.529 megjelöléssel nyilvántartott omikron változatot, emellett még hét másiknál fennáll az új variáns gyanúja.
Abból indulunk ki, hogy a variáns már szinte minden országban megjelent
- mondta Ajelet Saked belügyminiszter az N12 izraeli csatornának, hozzátéve: „a védőoltások hatékonyak, de nem tudjuk még milyen mértékben”. Izraeli tisztségviselők azt remélik, a mostani zárlat ideje alatt több információt tudnak gyűjteni az elérhető vakcinák új vírusváltozattal szembeni hatékonyságáról. A zsidó állam 9,4 milliós lakosságának egyébként nagyjából az 57 százalékát oltották be teljeskörűen, vagyis a helyi szabályozás szerint megkapták már a harmadik oltásukat, vagy a másodikat követően még nem telt el öt hónap.
Az országban a járvány kitörése óta 1,3 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül több mint nyolcezren hunytak el. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst, mert fennáll az újrafertőződés fokozott kockázata a koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.