szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újabb Oroszországot sújtó uniós szankciócsomag érkezik, a közelmúltban bekövetkezett gazdasági korlátozások miatt az orosz tőzsde felügyelőbizottságának elnöke 10-12 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Parlamenti képviselőknek nyilatkozott hétfő délután Ben Wallace, az Egyesült Királyság védelmi minisztere, aki arról beszélt, hogy az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta mintegy 15 ezer orosz katona halhatott meg. Wallace hozzátette, hogy a halálos áldozatok mellett a felszerelés vesztesége is növekszik. Mint mondta, a források szerint eddig több mint kétezer orosz páncélozott járművet semmisítettek meg Ukrajnában, ami több száz harckocsit, illetve páncélozott szállítójárművet foglal magában.

Ben Wallace brit védelmi miniszter
AFP

Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy az orosz fegyveres erők 500 ukrán katonát öltek meg az elmúlt éjjel, miután a légierő 87 katonai célpontot támadott Ukrajnában. Mint elmondták, két fegyverraktár is a célpontok között volt.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint valós a veszélye annak, hogy az ukrajnai háború atomháborúvá fajul, és a harmadik világháború kitörésére is komoly esélyt lát, bár szerinte Moszkva el akarja kerülni ezeket a konfliktusokat, ugyanakkor Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint az orosz politikus csak azért beszél a harmadik világháborúról és az atomháborúról, mert Moszkva úgy érzi, vereséget fog szenvedni Ukrajnában.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
AFP

Nagyon hamar várható az Oroszország elleni hatodik uniós szankciócsomag – mondta Kadri Simson, az Európai Unió energiaügyi biztosa egy varsói sajtótájékoztatón, ugyanakkor konkrétumokat még nem árult el a korlátozások irányáról, ráadásul azt is tudni, hogy az Orbán-kormány várhatóan minden olyan kezdeményezést megvétóz, ami az olaj-, illetve gázbehozatalt érinti.

Az oroszok is léptek már a gáz esetében: miután Lengyelország Európa-szerte háború- és oroszellenes plakátokkal indított kampányt, a Gazprom bejelentette: szerdán leállítják a gázszállítást a Lengyelország felé vezető Jala vezetéken. Az indok természetesen nem a kampány, hanem az, hogy a lengyelek - az Európai Unióban született megállapodásnak megfelelően - euróban fizetnek, a moszkvai vezetés viszont kikötötte, hogy a "barátságtalan országok" április elsejétől rubelben egyenlítsék ki a földgáz árát.

Szaporodnak a gyanús balesetek Oroszországban, melyekről nagyon nehéz eldönteni, hogy ukrán szabotázsakciók, vagy a háború igazolása miatt végzett orosz provokációk húzódnak meg a hátterükben. A helyzetet bonyolítja, hogy a keményebb orosz fellépéstől nem ok nélkül tartó ukránok abban érdekeltek, hogy akkor se vállaljanak magukra ilyen lépéseket, ha történetesen ők voltak, ugyanakkor az oroszoktól sem áll távol a provokációs célból elkövetett önmerénylet módszere.

Mentőautó száguld a Brjanszkban kigyulladt olajdepó felé 2022.04.25-én
AFP

„A jelenlegi körülmények között a GDP csökkenése idén mintegy 10-12 százalék lesz” – mondta Oleg Vjugin a moszkvai tőzsde felügyelőbizottságának elnöke, korábban az orosz jegybank első alelnöke egy kazanyi fórumon, és hozzátette: egyelőre nagyon nehéz felmérni az orosz GDP esetleges jövő évi esését. „Amennyiben tovább erősödik a gazdasági konfrontáció, és további radikális lépéseket tesznek a külhoni kereskedelmi partnerek, akkor előfordulhat, hogy jön egy második inflációs hullám és egy újabb gazdasági hanyatlás. Ezt most még nagyon nehéz felmérni” – mondta.

Az Egyesült Királyság nullára csökkenti az Ukrajnából származó árukra vonatkozó vámokat, a két ország között fennálló szabadkereskedelmi megállapodás keretében minden kvótát megszüntetnek – írja a brit kormány a hétfő esti közleményében. Boris Johnson brit miniszterelnök az április eleji kijevi látogatása során tett ígéretet a vámok csökkentésére, hogy támogassa Ukrajna gazdaságát a háború okozta válság átvészelésében.

Az orosz-ukrán háború eseményeiről tudósító hírfolyamunkat alább találják:

Lavrov szerint atomháborúvá fajulhat az ukrajnai háború, az Egyesült Királyság eltörölte az importvámokat az ukrán termékekre - percről percre a háborúról

Az orosz külügyminiszter szerint a nyugati fegyverek Ukrajnába szállítása azt jelenti, hogy a NATO lényegében háborút folytat Oroszországgal, az Egyesült Királyság mentőket küld Ukrajnába, a brit védelmi miniszter beszámolt az orosz veszteségekről. Kövesse percről percre tudósításunkat a háborúról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Világ

Kijárási tilalom Kárpátalján, civil áldozatok Odesszában: ez történt a háború 59. napján

Az oroszok szerint precíziós csapást mértek katonai célpontokra, valójában lakóházat is találat ért Odesszában, többen meghaltak. Kárpátalján kijárási tilalmat rendeltek el az ortodox húsvétra, mert félő, hogy az orosz hadsereg Ukrajna egész területén támadásokat hajt végre. Az ukránok saját állításuk szerint megöltek két orosz tábornokot Herszonnál. Zelenszkij elnök bejelentette, hogy Kijevbe látogat az amerikai külügyminiszter és védelmi miniszter.

hvg.hu Világ

Ez történt a háború 61. napján

Ukrajnában járt az amerikai külügyminiszter és védelmi miniszter, újabb tömegsírt találtak Mariupolban, 110 éves mentőhajóval próbálják az oroszok felszínre hozni a Moszkva cirkálót. Összefoglalónk a háború 61. napjáról.