Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról
A rendelet kifejti, hogy a nemváltó beavatkozáson átesett fiatalok egész életükben magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek, valamint gyakorta élethosszig tartó egészségügyi komplikációk csapdájában találják magukat.
MTI
Donald Trump elnök kedden rendeletet írt alá a 19 év alatti, az amerikai törvények szerint gyermeknek minősülő fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról.
A dokumentumból kiderül, hogy az intézkedés mind a gyógyszeres, így hormonkezelésekre, mind a sebészeti eljárásokra vonatkozik.
„Ez alapján az Egyesült Államok politikája az lesz, hogy nem finanszíroz, szponzorál, népszerűsít, valamint nem segíti elő és támogat úgynevezett nemváltást gyerekek esetében, emellett minden törvényt szigorúan betartat, ami a romboló és életet befolyásoló eljárások tilalmáról, valamint korlátozásáról szól” – olvasható az elnöki rendeletben.
A jogszabály szerint nemváltást célzó beavatkozás a jövőben nem kaphat támogatást szövetségi forrásból. Az elnök egyben a teljes helyzet áttekintésére utasította az egészségügyi minisztériumot, 90 napos határidővel.
A rendelet „A gyerekek védelme a kémiai és sebészeti csonkítástól” címet viseli, és azt is kifejti, hogy a nemváltó beavatkozáson átesett fiatalok egész életükben magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek, valamint gyakorta élethosszig tartó egészségügyi komplikációk csapdájában találják magukat.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.