Az interneten figyelik a vásárlókat

Egy elégedetlen amerikai a Twitter nevű közösségi üzenőfalon tette közzé elégedtelenségét újonnan vásárolt tévés előfizetésével kapcsolatban. A szolgáltató cég ügyfélszolgálata perceken belül kapcsolatba lépett vele, hogy korrigálja a problémát.



Uniós fellépés a félrevezető repülőjegyárak ellen

A repülőjegy-vásárlóknak joguk van tudni, pontosan mennyibe is kerül a jegyük, ezért a meghirdetett viteldíjaknak a jövőben tartalmazniuk kell az összes adót és díjat. Ezt tartalmazza az az uniós rendelet, amelyet szerdán második olvasatban is megszavazott Strasbourgban az Európai Parlament (EP).


Kellett nekünk a Bosman-szabály?

Nehéz lenne megnevezni olyan futballistát az utóbbi évtizedekben, akinek nagyobb hatása lett volna a játékra, mint Jean-Marc Bosmannak. Nem éppen a pályán, de az Európai Unión belüli átigazolásokat és a nagy klubok jelenlegi arculatát illetően mindenképp.


Véres merénylet az isztambuli amerikai konzulátusnál

Három rendőr és három támadó vesztette életét szerdán az Egyesült Államok isztambuli konzulátusa előtt lezajlott tűzharcban – közölte Muammer Güler, Isztambul polgármestere. A rendőrség gyanúja szerint a merénylet mögött az al-Kaida terrorszervezet áll.


A szlovén matrica befűtött a szomszédoknak

A környező országok sürgetik Szlovéniát, hogy módosítsa másfél hete bevezetett matricarendszerét az autópályákon és a gyorsforgalmi utakon, mert a csak fél, illetve egy évre váltható matricák ellentétesek az idegenforgalom érdekeivel.


Segített a szuperdressz: Cseh László országos csúcsot úszott

Cseh László országos csúccsal védte meg címét 200 m gyorson és 50 m háton a Komjádi uszodában a 110. úszó országos bajnokság döntőinek első napján. Ugyancsak aranyérmet szerzett országos rekorddal a Kőbánya SC általa vezetett 4x100-as gyorsváltója.




Közös RMDSZ–MPP-lista a román választáson?

A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjeinek csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeivel együtt, közös listán van esélyük mandátumot szerezni az őszi romániai parlamenti választásokon – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke Tusnádfürdőn, az ötödik EU-tábor kedd esti megnyitóján.



Újabb érzékeny veszteség az Arsenalnál: Hleb is távozik

Miután Alekszandr Hleb, az Arsenal fehérorosz középpályása a minap kijelentette, hogy véleménye szerint Arséne Wenger a világ legjobb edzője, az Ágyúsok pedig Anglia legjobb focicsapata, közölte: nehéz lesz otthagyni a klubot idén nyáron, de erre készül.





Arsavin Angliában folytatná

Ügynöke szerint „nagyon valószínű, hogy Andrej Arsavin a szentpétervári Zenitből az angol labdarúgó Premier Leage egyik csapatához igazol.


Esőisten siratja Mexikót

Tizenhatan vesztették életüket Mexikóban az elmúlt hetek heves esőzéseiben – jelentette a mexikói nemzeti vízügyi hatóság.



Klímavédelem: Kína és India is fogadkozik

Szerdán a világ 16 legerősebb gazdaságú országának vezetői támogatásukról biztosították az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának „nagy csökkentését”. Ezúttal számszerű célokat nem állapítottak meg, de hangsúlyozták, hogy ezekben jövő év végéig meg kellene állapodnia az országoknak az ENSZ égisze alatt folyó tárgyalásokon.