Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
Tizennégy évvel ezelőtt, Hollandiában tartották meg először a nemzetközi vastag pulcsis napot, s a kezdeményezés most Magyarországra is eljutott. A kihívás lényege, hogy február első vagy második péntekén az iskolákban lejjebb tekerik a fűtést egy-két fokkal, és a diákok rétegesen öltözve, meleg pulóverben, sapkában, sálban ülik végig a tanítást, hogy felhívják a figyelmet:
a fűtéssel takarékoskodva is tenni tudunk a klíma védelmében.
A tapasztalat azt mutatja, hajlamosak vagyunk annyira felfűteni az irodákat, iskolákat és az otthonunkat, hogy vékony ruhákban mászkálhassunk télen is, ahelyett, hogy inkább magunkra kapnánk egy pulóvert. Bár az egy-két fok különbség nem tűnik soknak, a Cambridge-i Egyetem kutatása szerint már azzal is 6 százalékkal csökkenthetjük az energiahasználatunkat és a szén-dioxid-kibocsátásunkat, ha csak egyetlen fokkal alacsonyabbra vesszük fűtést.
A hazai vastag pulcsis nap szervezői nemcsak a diákokat szeretnék megszólítani, hanem a járvány idején otthonról dolgozókat is.