Találtunk egy üdülőhelyet, ahol biztos nem kopog ránk a szomszéd
A világjárvány új típusú turizmust hozott, ahol a wellness helyett a túrázás, a magányos vagy akár csoportos elvonulás kerül előtérbe. Egy ilyen helyet igyekszik kialakítani egy családi vállalkozás a Cserhát völgyében: Farkaskútvölgyben jártunk.
Reggel itt vágtatott át egy szarvascsorda – mutat végig Farkaskútvölgyön helyi kísérőnk. A Cserhát dombjai között elterülő völgy a nevét egy régen itt álló kútról kapta, amelyet Farkaskútnak neveztek a helyiek. A több tíz hektáros területen, az erdők, a rétek és ösvények között a vadak békésen éldegéltek akkoriban, ahogy ma is. Nem zavarja őket, hogy az elmúlt időkben turisták jelentek meg a völgyben, köztük mi is.
„Nyolc évvel ezelőtt kezdődött minden: a mi történetünk, és ennek a völgynek a története is: ekkor ismertem meg a férjemet – mondja Teklits Tekla. – A terület a férjemé, Gáboré volt már ekkor, de még teljesen érintetlen volt a táj, csak százados tölgyek, csalit, vadvirágok voltak itt. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor először elhozott ide Gábor. Leültünk egy nagy tölgyfa alá, és ő ennyit kérdezett: mit látsz ebben a helyben?”
Tekla férje, Grillmayer Gábor korábban krosszmotorbajnok volt. Eredetileg egy krosszmotorpálya épült volna ide, a völgybe is, a Cserhát dombjai közé. Tekla hatására aztán más irányt vett a tervezés: „elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a völgy lehetne elvonulóhely a családunknak, a barátainknak.”
Így, a korábban érintetlen területen felépültek az első házak. „Kezdetben arra gondoltunk – meséli Tekla –, hogy építünk pár házat magunknak, itt fogunk élni, és néha lejönnek hozzánk a barátaink is. Aztán valami egészen más bontakozott ki. Egyre többen jöttek, egyre többen kérdezték, eltölthetnének-e itt egy hétvégét, vagy akár egy egész nyarat. Idővel már a gyerekeiket is magukkal hozták – és mire észbe kaptunk, természetessé vált, hogy táborokat szervezünk. Így lett a völgyből közösségi tér, élmények színtere.”
A farkaskútvölgyi „honfoglalás” után, az új igényekhez és ötletekhez igazodva kezdtek felépülni az újabb házak, jurták, a lovarda, majd a közösségi terek, a fürdőház, legutóbb pedig a jin-jang jurta. A tervezésben azonban egy dolog nagyon tudatos volt: az épületek megfelelő távolságra épüljenek egymástól – mondja Teklával együtt Szűcs Mátyás birtokgazda és Aldea Benedek, a lovarda vezetője is. Merthogy a 25 hektáros terület mellett 30 hektáron lovak legelésznek, és az állatok szerves részei a völgy aktivitásának is.
Farkaskútvölgy elhelyezkedése, felszereltsége sajátos turizmusra ad teret, egészen más élményt nyújt, mint a magyarok kedvenc hétvégi úti céljaként számontartott wellness. Hollókőről kényelmesen egy óra alatt lehet idegyalogolni a cserháti erdőn át vezető kéktúra útvonalon, és ha valakinek nincs autója, más lehetősége nem is nagyon van – az aktív turizmus itt tehát inkább túrázást jelent, az út végén pedig egy igazi elvonulást.
Járnak ide családok, akik egy-egy hétvégét akarnak a völgyet körülvevő erdőkben eltölteni. A vendégek között sokan vannak olyanok is, akik hosszabb-rövidebb időre keresnek helyszínt lelki elvonulásra, mások céges csapatépítésre jönnek. De vannak, akik az esküvőjüket tartották itt. A lakodalom általában hangos műfaj, ők mégsem akarják megrostálni, ki jöhessen ide: „Azok a párok, akik bennünket választanak, maguk is értékelik és tisztelik ezt a környezetet. Idővel arra lettünk figyelmesek, hogy ez a hely szűri ki, kit enged igazán közel magához.”
A völgy pedig szépen lassan alakult és kiforrotta önmagát. A tervezés izgalmas folyamat volt azt követően, hogy elkezdődött egy a Kárpátaljáról származó 100 éves, a völgyben újjáépített parasztházzal. „Próbáltunk józan ésszel végiggondolni mindent – hogy ha valaki ide látogat, mitől érezheti magát igazán otthon. De sok minden nem számítás kérdése, inkább megérzés volt. A közösségi terek helyét, a kilátás irányát, a házak elrendezését is inkább ez határozta meg. Néha az ember egyszerűen csak követi azt, amit belülről érez – és valahogy minden a helyére kerül” – mondja Tekla.
Persze amikor valaki már száz embert tud elszállásolni, az nem csupán szenvedély, hanem kemény vállalkozás is, ahol számítanak a bekerülési költségek és a profit. Családi vállalkozásról van szó, ahol minden fejlesztés saját tőkéből történt, a család a saját pénzét fektette be, pályázati pénz is alig van benne. Igazi, értékteremtő beruházásról beszélünk tehát, hiszen a kiindulópont egy Nógrád megyei, nem túl értékes földterület volt, amelynek legfőbb vonzerejének gondolhattuk volna, hogy csupán pár kilométerre fekszik a Magyarországon az egyetlen, világörökségnek számító falutól, Hollókőtől.
Kikövezett út nem vezetett ide – ahogyan a fejlesztések sem voltak mindig zökkenőmentesek. 2020-ban pedig a világjárvánnyal együtt jött a lezárás, amely annak ellenére nehezítette a tulajdonosok helyzetét, hogy ránézésre ennél ideálisabb terep nem volt az akkor elvárt távolságtartásra. Szerencsére volt azonban a Covidnak egy pozitív hozadéka Farkaskútvölgy számára: a járvány komoly változást hozott az emberekben és egyre többen indultak el kirándulni, túrázni, keresték a megszokottól eltérő, természethez közeli szabadidős elfoglaltságokat.
Ekkor (2021-2022 fordulóján) épült meg a Kéktúra útvonal mentén a kilátó is, hogy az erre járók meg tudjanak pihenni rajta és letekinthessenek a völgyre és a Cserhát lankáira. Oda építették a kilátót, ahonnan ők is legszívesebben figyelik, ahogy épül, fejlődik Farkaskútvölgy. A kilátó azóta legendás helye lett a környéknek, amit az is mutat, hogy bár ők maguk még Kéz kilátónak nevezték el, az emberek egy idő után „Isten tenyereként” kezdték emlegetni. Egy Instagram-poszt tette híressé és mára nemcsak pihenőhellyé, hanem egyenesen turisztikai célponttá vált, olyannyira, hogy – mondják büszkén – a megye imázsvideója is ezzel indul.
A kilátót egyébként éppúgy Csíkszentmihályi Benjámin tervezte, mint a völgy két látványosságnak is beillő szálláshelyét: a százéves tölgyfa köré épített, többszintes lombházat és a jin-jang jurtának nevezett dizájnjurtát.
A Kéz kilátón túl az egész völgy kedvelt úti céllá vált az évek alatt: sokan vannak a túrázók között is, akik már nem érik be a spártai kényelmet adó turistaházakkal. „Jó minőségű elvonulóhelyként” emlegetik az alapítók is Farkaskútvölgyet, amire már külföldiek is felfigyeltek.
Vonzerejének része, hogy a birtokon lovakat is tartanak, amelyekkel lovastúrákat, „suttogó” lovas programokat, lóasszisztált tréningeket is szerveznek. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy a lovak a „farkaskútvölgyi honfoglalókkal” érkeztek ide: hiszen a ménes nagyjából akkor érkezett, amikor az első házak épültek a völgyben.
A lovak választását nem bízták a véletlenre, így más szempontból is lehet honfoglalóként emlegetni ezeket az állatokat: kunfakó és hucul lovakat, olyan fajtákat hoztak ide, amilyenekkel valaha a magyarok ősei érkezhettek a Kárpát-medencébe.
A Lovarda vezetője, Aldea Benedek azonban elsősorban nem a hagyományőrzés miatt választotta őket. Két nagyon barátságos lófajtáról van szó, amelyek bírják a ridegtartást és nyugodtak – márpedig gyakran olyan emberek ülnek fel a hátukra vagy kerülnek kapcsolatba velük, akiknek talán életükben nem volt semmi kapcsolatuk lovakkal.
Most, az alapítás után hét évvel a tulajdonosok úgy érzik, hogy ha körbenéznek a kilátóról, késznek látják a helyet. Aztán persze jönnek az újabb inspirációk egymás után: mutatják, hogy hogyan fejleszthető tovább például a nyári konyha, vagy arról beszélnek, hogyan lehetne jobban kihasználni a völgybe telepített veteményest. „Olyan ez, mint amikor elmész egy maratoni futásra, futsz órákon át, és amikor célba érsz, megszólal egy hang, hogy itt megállhatsz. De persze már kicsit ott van a gondolataidban, hogy a következő projekt is lehetne futás, csak inkább rövidebb távon” – mondja Tekla. Projekt tehát van bőven, most éppen épül a recepció mellett egy kávézó is.
Egyelőre nem tervezik, hogy eladják a völgyet, vagy akár egy lánc részeként működjenek. „Vannak már most is, akik második otthonukként tekintenek erre a helyre – és számomra ez mindennél többet jelent. Ha tíz év múlva azt láthatnám, hogy telve van a völgy visszatérő vendégekkel, talán már nem is lenne szükség újakra. Ez nem csupán anyagi biztonságot jelentene, hanem valami sokkal fontosabbat: a kötődést. Mert aki hazajár ide, az úgy vigyáz a völgyre, mintha a sajátja lenne. És amit a sajátunknak érzünk, arra mindig másképp, sokkal nagyobb szeretettel tekintünk.”
Tekláék is úgy érzik, hogy „gyüttmentből” egyre inkább részévé válnak az itteni közösségnek. Kölcsönösen segítik ki egymást, a helyiekkel. Ha eső után felázik az út, visznek egy kis murvát és meghintik vele, ha télen lesz járhatatlan, akkor azt is rendbe teszik. Nekik is jó – mondják –, hiszen a saját vendégeik sem akadnak el, de a környékbeli falvakból erre járók is profitálnak belőle.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
