Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nemük és koruk alapján elemzi a vásárlók viselkedését egy magyar fejlesztésű arcfelismerő szoftver. Az új technológia az adatvédelmi biztos figyelmét is felkeltette.
Pontosan 1242 vásárló lépett be október 3-án a szerbiai ComTrade Shop elektronikai kiskereskedelmi lánc Belgrád legnagyobb bevásárlóközpontjában lévő üzletébe, 806 nő és 436 férfi; közülük 498 életkora feltehetően 20–30 év közötti, 483-é 30–40 év közé tehető, negyvenes éveikben 74-en jártak, ötven fölött pedig nyolcan, a többiek gyermek- és ifjúkorúak voltak; 361 vásárló csak a bemutatóteremben kiállított termékekre volt kíváncsi, a vásárlótérbe be sem tette a lábát. Mindezt egy magyar cég arcfelismerő szoftverje tudatta a bejáratnál elhelyezett kamera képeinek elemzése után. Az eredmények láttán a cég azt tervezi, többi üzletét is ellátja ilyen berendezéssel, hogy megtudja, merre mozognak a vásárlók, melyik polc vagy promóciós pult előtt állnak meg, mely termékek mennyi ideig vonzzák a tekintetet – számolt be tapasztalatairól a HVG-nek Dejan Nikolicsics, a ComTrade ügyfélszolgálati menedzsere.
Egy budapesti bevásárlóközpontban már szintén működik a videomegfigyelő rendszerek fejlesztésével foglalkozó Intellio Kft. VisiScan névre keresztelt arcfelismerő szoftvere. A pláza nevét titoktartási szerződés védi, de Balogh Szonja, az Intellio kommunikációs vezetője annyit elárult, hogy az üzemeltetőt elsősorban az átmenő forgalom összetétele és a frekventált vásárlói útvonalak érdeklik. „A plázák általában keveset tudnak a vásárlói forgalomról, legfeljebb az üzletek adatait tudják összesíteni. Azzal sincsenek tisztában, hogy a bevásárlóközpont mely pontjain hány vevő fordul meg. Kiderülhet például, hogy egy eldugottnak gondolt és ezért alulárazott üzlethelyiség valójában egyáltalán nem esik ki a vásárlók útvonalából” – magyarázta a HVG-nek a kommunikációs vezető. Ezek az információk profitra válthatóan is hasznosak lehetnek a meglévő bérlőkkel folytatott ártárgyalásokon vagy az új cégek becsábításakor. A szakmabeliek szerint az is elképzelhető, hogy a plázaüzemeltetők ügyfeleik számára értékesítik a minden eddiginél pontosabb marketinginformációkat.
Mintafelismerés. Fokozott figyelemmel kísérik © Horváth Szabolcs |
Az egy felvevőgépes verzióban mintegy ezer euróba kerülő VisiScan a már meglévő kamerahálózaton is működhet, egyszerre 128 pontról érkező képeket képes elemezni. A félszáz magyar és külföldi érdeklődő között a bevásárlóközpontok és hipermarketek mellett akad gépjárműgyártó is, amely autószalonjainak forgalmáról szeretne – szó szerint – pontosabb képet kapni, továbbá annak lehetőségét is mérlegeli, hogy tesztautóiba telepítse a rendszert. Bár az arcfelismerő szoftver elvileg a hirdetők számára is hasznos lehet – megtudhatják, hogy hány, milyen korú és milyen nemű ember mennyi ideig néz például egy plakátot –, a reklámcégek körében az Intellio egyelőre erős ellenérdekeltséget tapasztal.
A biztonságtechnikai szoftver- és hardverfejlesztő mérnökök által 2004-ben alapított, majd a Primus Capital kockázatitőkealap-kezelő által 2005-ben feltőkésített Intellio az úgynevezett mintafelismerésen alapuló technológia segítségével dolgozta ki kiskereskedelemre szabott szoftverét, amely eleinte csak számlálásra volt képes, ma már 95 százalékos pontossággal meghatározza a nemet is. A kormeghatározáson azonban még dolgozniuk kell a fejlesztőknek, egyelőre 50 százalék az esélye annak, hogy hatéves pontossággal sikerül azt belőni. A mesterséges intelligencia elvén alapuló szoftver folyamatosan tanul: minél több arcot lát, annál pontosabb felismerésre képes.
Az új marketingeszköz adatvédelmi vonatkozásai egyelőre tisztázatlanok. Az Intellio szerint alapbeállításban a szoftver nem rögzíti az arcokról felvett képeket, kizárólag névtelen adatokkal dolgozik, ha pedig a felhasználó mégis felvételt szeretne készíteni, ezt csak az adatvédelmi jogszabályok és előírások betartásával teheti meg. Az adatvédelmi biztos irodája szerint nem ilyen egyszerű a helyzet. A biztonsági célokat szolgáló kép- és hangrögzítést a törvény egyértelműen szabályozza, ám a személyes adatok marketingcélú felhasználásának regulái csak a név- és lakcímadatokról, e-mail címekről rendelkeznek, a szintén személyes adatnak tekintendő emberi arcról nem – tájékoztatta a HVG-t az ombudsman irodája. Ilyen ügyben egyelőre nem érkezett beadvány, így vizsgálat sem folyik, az adatvédelmi biztos mindenesetre „fokozott figyelmet” ígér az új technológiával kapcsolatban.
Márk Edina
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.