Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Drágul ugyan, de nem maradhat torzó.
Egy kedd este közzétett kormányhatározat idén 940 millió, a következő két évben pedig 1,4 milliárd forintot szán a dunakiliti híd befejezésére, mert az indoklás szerint „a kormányzati döntéssel rendelkező megkezdett beruházások befejezése érdekében egyetért azzal, hogy költségvetési vagy uniós forrásokból megkezdett beruházások után torzók nem maradhatnak”. Ezért megvalósítják a Dunakiliti és Dobrohošt (Doborgaz) közötti gyalogos-kerékpáros Duna-hidat és a hozzá vezető szakaszokat, műtárgyakat.
Amikor a terv 2020-ban először szóba került, az uniós közbeszerzési adatokból az derült ki, hogy a híd 621 millió forintért épül. 2021-ben az akkori szaktárca azt közölte, hogy az építkezések befejezése 2023 végére várható, a beruházás teljes költsége pedig 1,9 milliárd forint.
2023-ban úgy szólt a hír, hogy a Dunakiliti és Doborgaz közötti híd 500 méter hosszú lesz (mederhíd az ártéri hidakkal együtt), melynek fele közvetlenül a víz fölött húzódik majd. A projekt jóváhagyott költségvetése több mint 10,4 millió euró, a létesítmények kivitelezésének finanszírozása Szlovákia és Magyarország között 50-50 százalékban oszlik meg.
A szlovákiai Napunk című lap nemrég azt írta, hogy legalább két évet csúszik a Doborgaz–Dunakiliti kerékpáros híd átadása, emiatt az uniós támogatás egy része is elvész. Egy éve állította le a megrendelő, a Vízgazdálkodási Építővállalat az építkezést a szerződéses feltételek megszegésére hivatkozva. Azóta is áll, közben a kivitelezővel felbontották a szerződést. Utóbbi perelni készül, és kártérítést követel. Most úgy számolnak Szlovákiában, hogy a híd leghamarabb 2026-ra készülhet el.
A magyar kormány tehát most összesen 2,4 milliárd forinttal igyekszik elérni, hogy ne maradjon torzó.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.