Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A korrupciós botrány a Siemens minden ágazatára kiterjedt, s számos külföldi országban voltak megvesztegetések – állapították meg a világ egyik legtekintélyesebb ipari és elektronikai konszernjénél végzett belső vizsgálatok.
A vizsgálatokból, melyeket a Siemens jelenlegi vezetősége kezdeményezett, szerdán hoztak nyilvánosságra részleteket. A Siemens felügyelőbizottsága (FB) elhatározta, hogy kártérítési igényt támaszt a cég korábbi vezetőivel szemben, akiket megítélése szerint legalábbis közvetett felelősség terhel a történtekért. A belső vizsgálat szerint a korrupció következtében a Siemenst 1,6 milliárd eurós kár érte.
Szerdai értesülések szerint a FB azt követően határozta el a korábbi vezetőkkel szembeni rendkívül kemény – és mindeddig egyedülálló – fellépést, hogy az igazgatótanács (IT) megbízásából a Siemenst átvizsgáló amerikai könyvvizsgáló iroda megállapította: a 2000 és 2006 közötti megvesztegetések a konszern valamennyi ágazatára kiterjedtek. Ezek szerint az iroda a Siemens csaknem összes részlegében, illetve számos külföldi országra vonatkozóan talált olyan iratokat, amelyek a megvesztegetéssel kapcsolatos magatartásra utaltak. Saját külön vizsgálatában egyébként ugyanezt állapította meg a müncheni ügyészség is.
Az amerikai iroda – mint kiszivárgott – azzal vádolta meg a konszern korábbi vezetőit, hogy visszaéléseket követtek el, s a gyanú szerint megszegték a törvényt, illetve a belső szabályokat. Egyes menedzserek ellen pedig azt a vádat hozta fel, hogy voltak információik az állítólagos megvesztegetésekről, de azokra nem megfelelően és nem elég gyorsan reagáltak. Az iroda ugyanakkor teljes bizalmáról biztosította az IT új vezetőjét, a kilenc hónappal ezelőtt hivatalba lépett Peter Löschert.
A FB egyelőre nem közölte, hogy a korábbi vezetők közül kikkel szemben tervezik kártérítési igény előterjesztését. Meg nem erősített sajtóinformációk szerint ugyanakkor az első számú gyanúsított Heinrich von Pierer, az IT, majd az FB volt elnöke, akit több korábbi Siemens-menedzser is megvádolt azzal, hogy annak idején tetemes vesztegetési pénzek kifizetésére adott utasítást. Von Pierer – aki 1992 és 2005 között volt az IT elnöke, majd 2007 tavaszáig az FB élén állt – cáfolta az ellene felhozott vádakat. Mindennek ellenére – mint szerdán közölték – a müncheni ügyészség azt tervezi, hogy hamarosan hivatalos vizsgálatot indít Heinrich von Pierer tényleges szerepének tisztázására.
Sajtójelentések szerint egyébként a korrupciós ügyleteket vizsgáló amerikai cég a vesztegetésben érintett országok között név szerint Nigériát, Norvégiát, Olaszországot, Oroszországot, Ausztriát, Görögországot és Malajziát említette.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.