Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Opel 5,5 milliárd forintos állami támogatást kap szentgotthárdi gyárának bővítéséhez - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán.
Az Opel 5,5 milliárdos támogatása munkahelyenként 6,8 millió forintot tesz ki. A támogatás a teljes beruházási érték 5 százaléka, és 5 év alatt, 2013 és 2017 között térül meg - fejtette ki Matolcsy György. A miniszter hozzátette: a két óriás beruházás - az Audi 11, 2 milliárd forintos állami támogatást kap - közvetlenül 2634 munkahelyet hoz létre, a beszállításokkal együtt közvetve 17 500 munkahely jön létre Magyarországon.
A minisztérium tavaly szeptemberben még arról tájékoztatott, hogy az Opel fejlesztése 7,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg. Arról, hogy miért csökkent az összeg Matolcsy György azt mondta: "jól tárgyaltunk". A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy e két beruházás a Mercedes kecskeméti beruházásával együtt "2 százalék GDP-többletet eredményez"; a termelés beindulásával a járműipar a teljes magyar export 16-18 százalékát adja.
A miniszter úgy fogalmazott: a kormány döntésével hosszú és sikeres tárgyalássorozat végére került pont. Kifejtette: a kabinet döntése azt jelenti, hogy a két beruházás támogatásával a magyar munkavállalókat támogatja. Matolcsy György felhívta a figyelmet, hogy mind a két beruházás esetében legalább 12-15 éves működésre számítanak. Kijelentette: a beruházások az állam és az ország szempontjából többszörösen megtérülnek.
Kérdésre válaszolva Matolcsy György elmondta: a kormány szerdai döntése a közvetlen költségvetési pénzügyi támogatásra szorítkozott. Annyit mondott még, hogy a Győrt elkerülő út építése, amely nem része a támogatási csomagnak, felgyorsul az Audi-beruházás révén.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.