Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csütörtök délután 2 órakor derül ki, mi lett az eredménye a kormány és a bankok több hónapig tartó tárgyalás-sorozatának.
Müller János, a bankszövetség vezető tanácsadója szerdán elmondta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke csütörtökön délután közös sajtótájékoztatót tart a devizahitelesek helyzetének megerősítéséről szóló kormányhatározatról. Azt még mindig nem lehet tudni, aláír-e valamilyen megállapodást a két fél. Megfigyelők arra számítanak, hogy a miniszter ismerteti majd a kormányhatározatból az egyes minisztériumokra háruló feladatokat, a bankszövetség elnöke pedig a bankok álláspontját.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden, a kormány ülése után jelentette be, hogy már csak apró technikai kérdések pontosítása és egy-két számítás véglegesítése van hátra a devizahitelesek megsegítésének ügyében, továbbá, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a bankszövetség elnöke csütörtökön tesz bejelentést a következő időszak intézkedéseiről.
A korábbi hírek szerint a tervezett intézkedések a következők lehetnek: a kilakoltatási és árverezési moratórium július 1-jétől történő feloldása; az árverezéseknél negyedéves limit bevezetése az ingatlanpiac védelme érdekében; a még törlesztőképes adósoknál a törlesztési árfolyam rögzítése, a svájci frank alapú hitelek esetében 180 forinton; a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozása, amely diszkontáron megvásárolná a fizetésképtelen, szociálisan rászoruló adóstól az ingatlant, és bérbe adná neki; a bankadó (vagy a bankadó alapjának) csökkentése a kkv-, illetve lakáshitelek növekményével, a hitelezés élénkítése érdekében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.