Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A nyugati és keleti kultúra eltérő stratégiáiról értekezik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban megjelenő állandó rovatában.
Matolcsy György Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter On China című könyvéből kiindulva megkülönbözteti egymástól a keleti és a nyugati gondolkodást és "stratégiát". Véleménye szerint Kína a go játék szerint működik, vagyis alapos önismeret és a körülmények ismerete mellett megtéveszti ellenfeleit, elfoglalja a peremeket, pszichológiai előnyt szerez és körbekeríti az ellenfelét, a győzelemhez pedig éppen az vezet, hogy megpróbálja elkerülni a nyílt ütközetet.
A nyugati stratégiát Matolcsy a sakkhoz hasonlítja, amelyben a túlerő megszerzése, a közép elfoglalása, a közvetlen ütközet és a döntő csapás kapja a főszerepet, majd egyeduralkodóvá válva a hatalmat az újak megosztásával lehet megtartani.
A nemzetgazdasági miniszter ezek alapján Magyarországgal kapcsolatban kijelenti, hogy a következő húsz év stratégiai fontosságú lesz, a célokat pedig kitűzték: "a térség, sőt Európa egyik legversenyképesebb gazdaságával megoldani történelmi feladatainkat" – írja.
Matolcsy György szerint a kitűzött cél eléréséhez már kialakult a magyar stratégia is: a világ változásának ismeretében, jobb önismerettel, új szövetségek megkötésével, váratlan lépésekkel, az ellenfelek megosztásával, gazdasági és pénzügyi erő felhalmozásával relatív és tartós előnyt kell kiépíteni az unióban.
A nemzetgazdasági miniszter szerint "Nyugat és Kelet erőforrásait" együtt kell kiaknázni, vagyis "egyszerre kell sakkoznunk és játszanunk a go játékot", tanulni a kínai Szun-cétől.
Matolcsy emellett megjegyzi, ez azért is nehéz, mert "mi már csak olyan megoldásokkal lehetünk sikeresek, amelyek ma szokatlanok, bár évtizedek után minden gazdaságpolitika alaptartozékai lesznek".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.