Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Kormánypárti képviselőket kérdeztünk arról, hogy miért jó és szükséges januártól fizetőssé tenni az M0-s körgyűrűt, illetve más nagyvárosokat elkerülő útszakaszokat. Legtöbben az azonos közlekedési feltételeket hozták fel érvként. Válaszaikban azokra koncentráltak, akik egész évben nem mozdulnak ki a saját megyéjükből.
Pesti Imre a kérdést inkorrektnek minősítette, így továbbiakat már nem is lehetett feltenni neki. Kósa Lajos szerint a lényeg a részletekben rejlik, ezek alapján lehet egy rendelet értelmes vagy értelmetlen. Az adott javaslat részleteit ugyan még nem ismeri, de úgy gondolja, hogy ha az új útdíjak következtében a forgalom az elkerülőutakról a településekre terhelődik, akkor a rendelet értelmetlen.
Tasó László szerint a megyekártyával milliók fognak jobban járni, csak még ki kell számolni.
Fónagy János is az évi 5000 forintos megyekártya hasznosságát emelte ki, amit havi szinten két gombóc fagyi árával szemléltetett.
Budai Gyula teljesen normálisnak tartja, ha jól értjük azért, mert ő is fizetni fogja. (A képviselői üzemanyagkártyájából, ahogy a ma megszavazott törvénymódosítás lehetővé teszi.)
Nyitrai Zsolt pedig kilátásba helyezte, hogy amennyiben a bevezetés utáni helyzet a gyakorlatban nem az elvárásoknak megfelelően alakul, akkor utólag felülbírálhatják a jelenlegi tervezetet.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.