Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tavaly a pénzmosás elleni irodához 9618 bejelentés érkezett, míg 2013-ban ennél több jelzést juttattak el az egyes szolgáltatók. A banki és más szolgáltatók – általában – egyre részletesebb bejelentéseket tesznek.
A pénzmosás gyanújával tett bejelentések alapján az adóhivatal 152 alkalommal, a szolgáltatókkal közösen akasztott meg átutalásokat, ennek eredményeként a nyomozó hatóságok 1,6 milliárd forintot és 3,5 millió eurót vontak el az érintettektől – írta a Napi Gazdaság.
A lap szerdai számában Sárközi Alexandra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője elmondta: tavaly a pénzmosás elleni irodához 9618 bejelentés érkezett, míg 2013-ban ennél több jelzést juttattak el az egyes szolgáltatók.
A bejelentéseket megvizsgálta az iroda, s a megszerzett információkat nemegyszer továbbította különféle szervezeteknek. "Több mint félszáz alkalommal egyes közigazgatási hatóságoknál kezdeményezett eljárást az egység, ilyen keretek közt adóvizsgálatok is megindulhattak" – mondta a szóvivő, aki szerint lényeges adatokat kaptak az irodától a nyomozó hatóságok is, például a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a nemzetbiztonsági szolgálat is.
A tavalyi tapasztalatok kapcsán a szóvivő kiemelte: a banki és más szolgáltatók – általában – egyre részletesebb bejelentéseket tesznek. Nemcsak magáról a gyanús tranzakcióról számolnak be, hanem körbeírják az ügyfél magatartását, s nemegyszer kiegészítő dokumentumokat is csatolnak. Akadnak ugyanakkor intézmények, szervezetek, amelyek manapság sem igen tesznek jelzéseket, vagy ha el is juttatnak információkat, azok hiányosak – jegyezte meg az alezredes.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.