Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Aránytalan és az uniós joggal ellentétes volt a magyar törvény a zsebszerződések felbontásáról – mondta ki az Európai Bíróság.
Jogellenesen bontották fel a zsebszerződéseket – mondta ki az Európai Bíróság. A testület két magyar ügyben hirdetett ítéletet, ezeket a termőföld hasznosítására szóló haszonbérleti szerződések azonnali hatályú felbontása miatt indították.
A haszonbérleti szerződéseket a földtörvény 2013-as módosítása alapján mondták fel. Ez kimondta, hogy megszűnik minden olyan fennálló, határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonélvezeti jog, amelyet nem közeli hozzátartozók közötti szerződéssel alapítottak. A kormány célja ezzel az volt, hogy a zsebszerződéseket megszüntessék, mielőtt 2014-ben megszűnt volna az uniós állampolgárok földvásárlási moratóriuma.
A bíróság elfogadta az illetékes főtanácsnok indítványát. E szerint aránytalan és az uniós joggal ellentétes az a magyar jogszabály, amely a haszonélvezeti és használati jogok megszűnését eredményezte, úgy, hogy az érintetteknek még lehetősége sem volt vagyoni kompenzációt kérni.
A főtanácsnoki indítvány nem köti az Európai Bíróságot, ám az ítélet szinte mindig megegyezik azzal. Ez így történt most is: a bíróság megállapította, hogy a vitatott szabályozás a tőke szabad mozgásának korlátozását jelenti. De azt is kimondták: az a magyar követelmény, hogy közeli hozzátartozói viszonynak kell fennállnia a haszonélvezet jogosultja és a földterület tulajdonosa között,
állampolgárságon, illetve a tőke eredetén alapuló hátrányos megkülönböztetésnek tűnik.
Az ítélet indoklásában külön kiemelték: azokat a külföldieket, akik magyar földet szerettek volna venni, éveken át korlátozásoknak vetették alá, vagy meg is tiltották a vásárlást, így az egyetlen lehetőségük arra, hogy a magyar földekbe befektessenek, a haszonélvezeti jog szerzése volt. Emiatt a vitatott szabályozás nagyobb mértékben sújtja a nem magyar állampolgárokat.
A bíróság szerint az, hogy hozzátartozói viszonyt követelnek meg, nem garantálja, hogy maga a haszonélvező fogja megművelni a földet, és nem spekulatív szándékkal vásárol.
Ha tehát a cél a spekuláció visszaszorítása, azt kevésbé szélsőséges intézkedésekkel is el lehetne érni.
Mivel a testület jogellenesnek ítélte, a haszonbérleti szerződések megszüntetését eredményező magyar jogszabályt, számtalan kártérítési pert indíthatnak a haszonbérletüktől megfosztott termelők. A zsebszerződések felbontása miatt az Európai Bizottság is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, ez az ügy szintén az Európai Bíróság előtt van.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Forma–1 egykori ura felidézte, hogy annak idején még a KGB-vel kellett tárgyalnia a Magyar Nagydíj megrendezéséről.