Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Gulyás Gergely beszélt erről a Kormányinfón.
Minden korlátozást megszüntet a nyugdíjasok munkavállalása előtt a kormány 2019-től – erősítette meg Gulyás Gergely a Kormányinfón. A nyugdíjasok munkavállalásának könnyítéséről szerdán Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt a 2019-es költségvetési javaslat benyújtásakor.
Mint a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, ez két fontos intézkedést jelent:
Ez utóbbi lehetőség jelenleg azok számára áll fenn, akik a nemrég létrehozott nyugdíjas-szövetkezetek tagjaként vállalnak munkát. Parragh László, az MKIK elnöke azonban a csütörtöki Népszavában megjelent interjúban arról beszélt, hogy vitatható ezek létjogosultsága, szerinte a járulékkedvezményt közvetlenül is lehetővé kellene tenni – erről dönthet most az Országgyűlés. Parragh ugyanakkor azt is szeretné, hogy a munkavállalókat – a nyugdíjkorhatárhoz közeledve, majd azt elérve – lépcsőzetesen csökkenő járulékterhek illessék meg.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.