Szeptembertől két új kötelező közismereti tantárgy indul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen: a Bevezetés a katolikus hit rendszerébe nem keltett feltűnést, viszont A holokauszt és emlékezete című kurzus miatt több helyről is támadták az intézményt.

Szuromi Szabolcs rektor az egyetem közleményében a II. vatikáni zsinat Nostra Aetate nyilatkozatára hivatkozik, amely kinyilvánította a zsidó-keresztény testvériséget, illetve elnézést kér az egyháznak a holokausztban játszott szerepéért. A nyilatkozat megszületésének 50. évfordulójára az egyetem konferenciát rendezett, ahol a meghívott magyarországi izraeli nagykövet, Ilian Mor is beszédet mondott, s hangsúlyozta: „új kezdeményezések szükségesek, hogy az antiszemitizmus elfogadhatatlanságáról világos kép alakuljon ki az újabb generációkban”. Ennek hatására döntött úgy Szuromi, hogy az izraeli nagykövetséggel egyeztetve létrehoz egy egyetemi szinten kötelező kurzust a témában, amelynek teljesítése nélkül nem kaphat diplomát egyetlen hallgató sem. A program kidolgozója a University of Tel Aviv két oktatója, Dina Porat és Raphael Vago.

Sok a szakmai kritika

A kiszámítható politikai ellenszél mellett szakmailag vita is elindult a kurzusról. Karsai László történész már azt sem érti, miért kellett ehhez az alapozó tantárgyhoz izraeli kutatókat felkérni. Ugyanis több magyarországi szellemi műhelyben is kiterjedt kutatás folyik a témában, maga Karsai és a munkatársai is immár 22 éve tanulmányozza a holokausztot.

Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tartott sajtótájékoztatón

MTI / Mohai Balázs

Ő amúgy a tantárgyleírás alapján tartalmilag egy szegmenssel kapcsolatban adott hangot értetlenségének: a Kelet- és Közép-Európa a kommunista időszak idején (1945-1989) blokk jelenlétét nem teljesen érti a holokauszt előzményeit és lezajlását taglaló tematikában. A tantárgyleírásban szintén szereplő A megszállás utáni Magyarország és vezetőinek bevonása a „végső megoldás”-ba: elszigetelés, vagyonelkobzás, gettósítás, deportációk (Auschwitz) 1944. március és 1945. május között megfogalmazásban pedig a bevonás szóval polemizált a kutató, mert a magyar állam részvétele szerinte ennél kezdeményezőbb volt, és a Sztójay-kormány „bevonás” nélkül is lelkesen segédkezett.

A tantárgyleírásban megadott szakirodalomról Karsainak sommás véleménye van: „Nem szakirodalom.” Hiába van rengeteg olyan tudományos mű, amelyet kötelezővé tehettek volna, a listában mégsem ilyenek szerepelnek. Két Braham-könyv mellett Hosszú György azon műve szerepel a listán, amely alapvetően végzős gimnáziumi diákoknak íródott, illetve Napolitano Budapest igazai című könyve, amely szerinte pontatlan, nívótlan, „recenzióra érdemtelen”.

Kérdésünkre, hogy a roma holokausztról vajon miért nincs szó a leírásban, Karsai azt válaszolta, hogy ez az izraeli holokausztfelfogást tükrözi, holott a nácik maguk egységében kezelték a fajnemesítés témáját. Majd kifejtette véleményét, amely szerint ez az izraeli felfogás tükröződött a 2005-ben a jeruzsálemi Yad Vasem Intézetben nyílt kiállításban is, ahol szintén nem emlékeztek meg sem a meleg, sem az elmebeteg áldozatokról, és a szláv népek vesztesége vagy a 2,5-3 millió koncentrációs táborban elpusztított szovjet katona megjelenítése is elmaradt. „Kár, hogy erre sem ügyeltek a Pázmányon” - mondta Karsai. Az egyetem viszont azt a tájékoztatást adta, hogy a roma holokauszt is a tananyag részét képezi majd.

„Megbuktam holokausztból”

Karsai a tantárgy kötelezővé tételével sem ért egyet, szerinte ez mindig elutasítást és visszatetszést szül, szabadon választható tantárgynak kellene lennie. „Ha a gyerekeim a Pázmányra járnának, és dönthetnének a tantárgy felvételéről, azt tanácsolnám nekik, ne vegyék fel” – vont mérleget Karsai. A tantárgy indítását mindazonáltal „érdekes kísérletnek” nevezte, amely vitát generál. Főleg egy olyan országban, ahol még mindig kényes témának számít a holokausztban történt magyar részvétel.

A Pázmány diákjai közül is többen értetlenkedtek, néhányan pedig ízléstelenül "szellemeskedni" próbáltak a témával az egyetem Facebook-oldalán. (Olyan kommenteket lehetett olvasni, mint például „Megbuktam holokausztból! :D”, egy másik diák pedig azt a kérdést pedzegette, hogy ha megtagadják a tárgyból az aláírást, akkor az „holokauszttagadás-e?”.) Sokak szerint viszont az ilyen típusú hozzászólások már önmagukban alátámasztják, hogy a tantárgy bevezetése szükséges.

A kérdéssel kapcsolatban a parlamenti pártok közül a gyakran antiszemitizmussal összefüggésbe hozott Jobbik volt a leghangosabb. Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselő, a párt ifjúsági tagozatának elnöke úgy nyilatkozott az Alfahír portálnak (amely a jobbikos pártalapítványtól 2014 óta 61,5 millió forintot kapott, így a párt házi médiájának tekinthető), hogy „a Jobbik kontraproduktívnak, szakmailag elhibázottnak és veszélyes precedensnek tartja a kötelező holokausztkurzus bevezetését a felsőoktatásban”.

Magyar rabok Auschwitzban

AFP

Farkas a holokausztot „önkényesen választott, tragikus történelmi eseménynek” nevezte, amelynek „emlékezetpolitikai helyének vizsgálata csekély jelentőséggel bír a jövő értelmiségének kérdésében”. A képviselő azt is felhozta, hogy az évente esedékes két holokauszt-emléknap okán egy gimnazista már így is „nyolc teljes napot holokauszt-tanulással tölt”.

Zsidózni is, meg nem is

A holokauszt relativizálása, amely a náci népirtást más tragédiákkal egy platformra hozza, nemcsak Farkas, hanem a Jobbik, illetve a párt szimpatizánsainak megnyilatkozásában is gyakori. Egyrészt azt állítják, hogy a holokauszt jelentőségét "eltúlozzák", másfelől Trianon, a délvidéki mészárlás, és más „magyar” események "alulreprezentálását" hozzák fel.

A Jobbik, illetve a párthoz kötődőek ezért gyakran kapják meg az antiszemita, a nyilas, vagy a náci jelzőt, amelyeket a pártvezetés határozottan elutasít. A néppárti útra lépett pártnak ráadásul egyre kellemetlenebbek az olyan ügyek, mint a Duna-parti cipőkbe köpő Kulcsár Gergelyé, vagy a Saul fia állami támogatása kapcsán „holokausztiparról” beszélő Novák Elődé. Vona Gábor pártelnök ezeket úgy igyekszik lesöpörni, hogy ezek régen történtek, hibázni pedig bárki hibázhat, de mint tudjuk, ő „lenyesi a vadhajtásokat”.

„Aki náci romantikára vágyik, az eltévesztette a házszámot” - mondta a pártelnök a párt hétvégi kongresszusán, ahol új stratégiát választott a Jobbik–zsidóság-viszony rendezésére. A jobbikosok eddig gyakran azzal hárítottak, hogy a zsidósággal kapcsolatos kérdések irrelevánsak, sokkal fajsúlyosabb dolgokról is kérdezhetnék őket. Vona viszont arról beszélt, hogy ő „elhagyta a lövészárkot”, azaz szerinte meghaladta a „magyar keresztény értelmiség” és a „zsidó származású értelmiség” reflexekre épülő állóháborúját.

Vona elismerte, hogy ezért nemcsak „szemből”, hanem sajátjai is támadják és „árulónak” gondolják, ám mindenkit igyekezett "megnyugtatni", hogy a Jobbik nem veszítette el gyökereit. Azt már homályban hagyta, hogy ez a zsidóságra nézve mit jelent. A közvélemény-kutatások szerint a párt szimpatizánsai közül sokan viseltetnek ellenérzésekkel a zsidósággal szemben, tehát Vona azt jól érzi, hogy némileg magasabb az antiszemita érzelmeket táplálók aránya a jobbikosok között, mint más pártoknál. Pörzse Sándor az N1TV e heti Vona7 műsorában úgy fogalmazott a pázmányos holokausztkurzusról, hogy az „az összes összeesküvés-elméletet támogatja, amit Jobbik közeli emberek szoktak hangoztatni”.

Vona Gábor hétvégi beszéde közben

Fülöp Máté

Maga a pártelnök taktikus hangsúlyeltolásokkal igyekszik kedveskedni a kérdésben radikálisabb szimpatizánsoknak, és a néppárti Jobbik célcsoportjának is. A párt kommunikációjában például rendre keveredik Izrael palesztinpolitikája és a holokauszt, mintha előbbi befolyásolná utóbbi megítélését; ezen az alapon állítják, hogy ők nem antiszemiták, hanem anticionisták.

Vona hétvégi beszédében arról is szólt, hogy rossz gyakorlat „kollektív ítélettel kollektív ítéletre reagálni”, elismerve szőrmentén, hogy ez új gondolat a párton belül. Majd arról beszélt, hogy nem lehet a magyarok fejét „a holokauszttal, mint bunkósbottal verni”, és egy nemzetben kollektíven bűntudatot táplálni. Arra, hogy magyarok holokausztban való részvételének elismerése miért jelentené a kollektív bűnösséget, nem tért ki a pártelnök. Azt fejtegette azonban, hogy érti, a zsidóságnak „fáj a holokauszt”, de szerinte nem erre kellene alapozni a magyar-izraeli kapcsolatot. Aztán azt ecsetelte, hogy még mindig ezt, vagyis a holokausztot emlegetik, noha ez már a régmúlt. Hogy miként hangzik ez egy olyan párt elnökétől, amely amely identitásában fontos szerepet tölt be egy még régebbi tragédia, a trianoni békeszerződés, az megint már kérdés.

(A Jobbiknak amúgy eljuttattunk tíz kérdést, amelyek megválaszolásával végleg tisztázhatnák a párt viszonyát a zsidósággal, azonban időt kértek. Mint jelezték, „szokatlanul sok a kérdés”. Amint a válaszok megérkeznek, azokról külön cikkben számolunk be.)