Papp Réka Kinga
Papp Réka Kinga

Nincs kedvem úgy tenni, mintha a demokrácia lovagjait érte volna támadás.

Az Állami Számvevőszék rekordösszegű bírságot szabott ki a Jobbikra a közterületi plakátjai kapcsán, amelyeket az ÁSZ szerint irreálisan alacsony áron kapott meg. A történet sok ponton problémás: Schiffer András például rávilágított, hogy igen kérdéses törvényt alkalmaztak, és nincsen meg a szükséges fellebbviteli jogorvoslati fórum sem, amit pedig még ez a toldozott-foldozott, gyenge tanulók alaptörvénye is előírna. (Hát még a józan ész!) De ezek csak a technikai természetű problémák a büntetéssel.

A valódi gond – mit gond! égbekiáltó, ordas kettős mérce –, hogy a Fideszt ugyanezért sohasem büntették meg, pedig úgy tűnik, hogy az elhíresült G-nap előtt nagyon hasonló körülmények között ők maguk is óriásplakátoltak gyanúsan baráti alapon. Az ÁSZ erre azt reagálta, hogy a Fidesz ügyében nem érkezett hozzájuk feljelentés. Én erre azt reagálom, hogy legalább egy kicsit szégyellhették volna magukat e helyett a röhejes válasz helyett.

A döntés valóban mélységesen egyenlőtlen, bár én nem hiszek abban, hogy bárkinek járhatna filléres reklámhely, hacsak nem társadalmi célú hirdetésekre. Hogy ettől hogyan lehet elkülöníteni az álcázott politikai hirdetéseket, annak az alaktanába most nem megyek bele, van erről mintegy három nagyon dühös mondatom, de azokat a kormányhónalj-tájéki CÖF-vezér Csizmadia Lászlónak tartogatom. Mindenesetre nem hiszem, hogy objektív érdeke fűződne a demokratikus berendezkedésünknek ahhoz, hogy akinek megfelelően oszlopos barátja akad, az nyakra-főre plakátolhasson országszerte aprópénzért. Részben azért, mert adót is illene időnként fizetni, nagyobb részben pedig azért, mert ez is egy újabb faktor, ami a pártfinanszírozásra képes pénzemberek markába utalja a politikai térképek megrajzolását.

Magyarországon a rendszerváltás óta rengeteg anomália származik a pártok finanszírozásából, a kampánypénzek, a hivatalos források melletti egyéb bevételek és ezek költésének átláthatatlanságából, politikai mutyikból. Pártpénztárnokok és a hozzájuk csengető finanszírozók tartják csapdában a képviseleti demokráciát nem csak nálunk, hanem világszerte, mivel a szponzorok előszeretettel írják felül a képviselni való közösségek érdekeit. Attól még, hogy a Jobbik jelenleg nem mérhető gazemberségben a Fideszhez, én nem támogatom, hogy semennyi pénzért számottevő felületeket kapjon, míg a többi – náluk jóval demokratikusabb természetű – politikai párt nem kap ilyet, mivel nem talált magának ennyire nagylelkű és nagy tehetségű sugar daddyt. Szerintem nem demokratikus érdek, hogy akinek van gazdag bácsikája, az jobban beleszólhasson, akit pedig nem támogatnak így vagy úgy anyagilag, az eltörpülhessen mellette, pusztán mert nem képviseli gazdasági szereplők érdekeit.

Azt pedig nem fogja bevenni a gyomrom, hogy a Jobbik, illetve vélelmezett cukrosbácsija(i) a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elnyomó természetét felismerve hirtelen a szabadság, egyenlőség és testvériség lovagjaivá avanzsáltak. Középpártosodás ide, jobbról előző orbánisták oda, a Jobbik nem az a párt, amely valaha bárki tőlük különböző mellett is kiállt volna demokratikus meggyőződésből, szolidaritásból, tisztességből. Hol voltak, amikor a Választási Bizottság ajtaját elállták a kopaszok? Hol voltak, amikor a Kétfarkú Kutyát nem jegyezték be? Hol voltak, amikor felszámoltak számos joggaranciát? Hol voltak… Én például emlékszem, hol voltak, amikor törvénybe iktatták az iskolai szegregációt, ezzel újabb pecsétet nyomva a magyarországi cigányság kivégzési parancsára. Emlékszem, mert két évvel ezelőtt ott ültem számos társammal a parlamenti parkoló bejáratánál tiltakozva, és Novák Előd lehúzta az ablakát, pedig akkor is igen hideg volt, és úgy kiabálta nekünk oda, hogy szegregációt! szegregációt! Nekem édeskevés, hogy Novák azóta kijjebb került a pártelitből, mert azóta sem kért senki bocsánatot nemhogy ezért, de azért sem, hogy hosszú éveken át a cigánybűnözés hazugságára építették fel a komplett politikai bázisukat – és más aljasságaikért sem.

Soha nem láttam őket kiállni tőlük különböző, az ő szavazóbázisukba nem tartozó emberekért és az érdekeikért, ha már olyan borzasztóan demokratikusak. Mert igenis ezen múlik: hogy képviselnek-e bárkit, bármikor, amikor nem kényszeríti őket valamilyen objektív tényező.

Persze sokan nem álltak ki korábban másokért, csak amikor őket magukat is sorra vették. A magyar lakosság régiós szinten is rekordmélyen megosztott és gyilkos mértékben depolitizált, azaz önveszélyesen kevéssé hajlandó megmozdulni akár a saját, akár mások érdekében. Éppen az elmúlt években (nettó hét, bruttó tizenegy évben) tűnik ez változni, egyre többen jönnek ki az utcákra, és ha lassabban is, mint a felháborodás, de a szolidaritás üzenetei is elkezdtek stabilabban megmozgatni egyre több embert. Bizonyíték volt erre a menekülteket segítő számos önkéntes kéz és felajánlás és a kormányzati uszítás ellen összedobott emberiességi kampány, a kvótanépszavazás bukása, a netadótüntetés, a CEU-tiltakozások, a Tanítanék mozgalom és a fekete ruhás nővérek fellángolása – csak hogy egy párat említsek közülük. A közvélekedéssel ellentétben ezek a kezdeményezések nem buktak el, hanem belerakták a közösbe, amit tudtak, és sokan közülük most is dolgoznak; mások újra fel fogják venni a pallost, amikor lesz hozzá erejük. A munkájuk megmarad, és számít, amit eddig végeztek.

Sokan vannak közöttük is és általánosságban a magyarok között, akik csak akkor kezdik komolyan venni az elnyomást, amikor az már őket személyesen is éri. Én ezekre az emberekre sosem haragudtam, nem olvastam a fejükre semmit. Az ember, ha egyszer végre jól döntött és beállt a tisztességes ügyek mellé, azzal kiérdemelte a többiek tiszteletét. Olyan emberektől, akiknek nem szakmája, hivatása, szakterülete vagy jogköre politikai természetű döntéseket hozni, elemezni, mérlegelni, kiállni vagy érdeket képviselni; szóval amúgy tisztességes, jóhiszemű hétköznapi emberektől amúgy sem várható el, hogy minden idejüket és erejüket a közügyekre fordítsák, hiszen nem ez az elsődleges felelősségük. Fontos lenne és jó lenne, ha többen és többet részt vennének a közügyek alakításában, de senkinek nincs jogalapja rájuk ripakodni, amiért nem teszik. Így hát azokat, akik életükben először a Jobbikért tesznek keresztbe egy szalmaszálat, ugyanúgy nincs jogunk megfeddni, ahogyan a CEU ügyében ébredő akadémikusokat, az Ángyán József földbalhéi kapcsán ébredő gazdálkodókat és zöldeket vagy más, hasonló helyzetben lévő embereket sem.

A Jobbiknak azonban az a feladata, hogy részt vegyen a közügyekben, saját maga számára jelölte ki ezt a feladatot a párt és az azt támogató közösségek. Arra kapja a felhatalmazásait és arra kap állami költségvetést, hogy politikai akaratot nyilvánítson, képviseljen, és hogy a legjobb tudása szerint tegya a dolgát, erkölcsösen és az ország egésze javára – még ha vannak is sajátos szempontjai és megközelítései. A Jobbik tehát nem kaphat, soha nem kaphatott felmentést a demokratikus kiállás és képviselet alól, hiszen ez az elsődleges feladata. Míg hétköznapi embereknek és a hatalomtól távol lévő szervezeteknek mindig kell járjon a szolidaritás a demokrácia nevében, addig egy politikai pártnak, amely közel két évtizede fent van a politikai palettán, igenis ki kell érdemelnie a demokratikus érzelmű polgárok szolidaritását.

A Jobbik a maga kirekesztő és önző politikáját valamelyest finomhangolta ugyan, de sosem számolta fel, és sosem kért bocsánatot mindazokért a mélyen demokráciaellenes húzásokért, amelyekre a politikai pozíciója alapszik, amelyeket mostanában a másodvonalba sorolt, de továbbra is gyakorol a helyi szinteken. Éppen ezért a Jobbik nem érdemes az én szolidaritásomra, és azt gondolom, senkinek nincs különösebb oka a demokrácia nevében kiállni mellette.

Van okunk felháborodni az Állami Számvevőszék eljárásán és még számos más dolgon. Tegyük is meg! De csak ésszel: nagyon hosszú menetelés kell még a NER felszámolásához, és szükség lesz az erőnkre a valóban fontos harcokhoz.

Tóta W. Árpád ellenvéleményét ide kattintva olvashatja:

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!