Riba István
Riba István
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A tavaszi választásokig biztos nem kell kiterítenie kártyáit, de később ezt nem spórolhatja meg. Ha pedig beindul a reform, gyorsan kiderülhet, hogy az unión „kívül nincs élet, s ha van élet, az nem olyan”.

Nyáron még kegyelmi állapotnak tűnt az idei ősz arra, hogy elkezdődjön az EU már régóta szükséges reformja. Az elképzelést leginkább az újonnan megválasztott Emmanuel Macron francia elnök favorizálta. Uniós reformtervének – amely, ha nem megy másképp, lényegében kettébontaná az EU-t mag-Európára és az abból kimaradókra – megnyerte Angela Merkel német kancellárt, aki a francia elnök kedvéért feladta addigi tartózkodó álláspontját. Tavasszal már arról beszélt, hogy „a többsebességes Európa szükségszerűség, különben elakadunk”, és – korábbi szkeptikus álláspontján túllépve – már kész harcba szállni az erősebb Európáért. A német kancellár támogatásával az EU-ban olyan változásokat lehetne elindítani, amelyeket az ezeket elutasító államok már aligha tudnának megakadályozni.

Orbán Viktor szerint viszont „a kétsebességes Európa a legellenszenvesebb gondolatok közé tartozik”. Ha az EU vezetői élére állítják a kérdést, ki tart velük, az olyan döntési helyzetbe hozná a magyar kormányt, amelyet Orbán mindenképpen szeretne elkerülni. A magyar miniszterelnök a „nemzetek Európáját” szorgalmazza, elutasítja a föderatívabb Európát. Macron terve viszont az elé a dilemma elé állította a magyar kormányfőt, hogy döntsön: az általa irányított ország benne akar-e lenni az unió szűkebb körében, vagy csak az EU peremén, laza szálakkal kapcsolódjon a szervezethez. A szorosabb kötelék az euró bevezetését igényelné, ami a gazdasági prosperitás ígérete mellett azt is jelentené, hogy Magyarország is annál az asztalnál ülhetne, ahol Európa jövője eldől, és beleszólása lehetne a követendő politikába. Ellenkező esetben könnyen légüres térben találná magát. Az eurót használó országok ugyanis saját együttműködésükre koncentrálnának. Az unióból áramló pénz is nyilván sokkal kevesebb lenne, hiszen a közös pénzt használó országok elsősorban maguk között osztanák fel a forrásokat.

A német választások nyomán Orbán fellélegezhetett. Egyrészt imái meghallgatásra találtak, hiszen korábban bejelentette, hogy Merkel győzelméért kell imádkozni. Másrészt jelenleg a német vezetők kisebb gondja is nagyobb nemcsak annál, hogy Orbánt fegyelmezzék, de annál is, hogy Európa közös ügyeire tudjanak figyelni. A német–francia tandem egyik eleme kiesett, Macron pedig a németek nélkül még csak nem is gondolhat arra, hogy bármiféle reformot sikerrel végigvigyen. Pedig a tervei bejelentésével épp azért várta meg a német választásokat, hogy minél erőteljesebben tudjanak közösen fellépni a változásokért. Az eredmények ismeretében viszont visszafogta magát, és sokkal lassabb folyamatra tett javaslatokat, így Orbánnak aligha kell tartania attól, hogy a jövő tavasszal esedékes választásokig Magyarországgal sokat foglalkoznának Berlinben vagy Párizsban.

Angela Merkel és Orbán Viktor. Oly távol vagy tőle, s mégis közel
©

A német politika ismeretlen terepre tévedt, a második világháború óta nem fordult elő, hogy a pártok nem tudtak konszenzusra jutni, és megismételt választás réme fenyeget. Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök közbelépésére a nagykoalíció folytatását korábban kategorikusan kizáró szociáldemokraták ma viszont már hajlandónak mutatkoznak a tárgyalások megkezdésére Merkellel. Ám még ha ezek során Schulz szociáldemokrata pártelnök előállna is olyan követeléssel, hogy a kancellár fogja rövidebb pórázra budapesti politikai szövetségesét, ez a jövő évi választásokig már nem történhet meg, hiszen hónapokig is elhúzódhat a régi-új berlini kormány megalakulása.

Uniós nagyító

Tekintélyes közgazdászok levélben szólították fel Jean-Claude Juncker EB-elnököt, hogy az Európai Bizottság átmenetileg függessze fel az uniós támogatások kifizetését, mivel az Orbán-kabinet az elmúlt években úgy alakította át a magyar intézményrendszert, hogy sokkal könnyebb az uniós pénzek jelentős részét bizonyos preferált politikai-gazdasági csoportokhoz irányítani. Ez rímel az Európai Ügyészségért – Orbánnál sikertelenül – lobbizó Vera Jourová igazságügyi biztos korábbi nyilatkozatára, amely kilátásba helyezte a Magyarországnak járó uniós források befagyasztását. A fenyegetés a következő, 2020–2027 közötti költségvetési ciklusra vonatkozik, de a felpörgetett lehívások miatt már 2019 és 2022 között komoly forráshiány elé néznek a magyar cégek. A fejlesztéseket 2007 óta szinte kizárólag uniós pénzből finanszírozza az ország, így a jelenlegi ciklus kifutásával leállhat a magyar gazdaság fő motorja. 

A kabinet persze próbálkozik. A napokban – csaknem egyéves késéssel – nyújtották be az EB-hez a hármas metró rekonstrukciójának támogatási kérelmét. A tervezett felújítás keretösszege annak ellenére változatlan, hogy a második fordulóra is 15–46 százalékkal drágább ajánlatok futottak be a vártnál. Így ha az unió meg is adja a kért 137,5 milliárd forintot, akkor is hiányzik 30-40 milliárd.

A választások előtt aligha dönt az EB, amely figyelembe veszi majd a november végén Budapestre küldött uniós auditorok jelentését is. Az ellenőrök csaknem három tucat projekt dokumentációját vizsgálják át, különös tekintettel a túlárazásokra, az eljárásokra és az ellenőrzési mechanizmusra. A célkeresztbe a jogi, szakértői és tanácsadói megbízások (5,6 milliárd forint), a kommunikációs tevékenység (11,6 milliárd forint), illetve az építési beruházások kerültek. Köztük a metrórekonstrukció mellett több vasútfejlesztés, útépítés, illetve a közszféra energiahatékonysági beruházásaira kiírt, 500-ról 200 milliárd forintos keretösszegűre karcsúsított tender.

Közben az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága Brüsszelben meghallgatta az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) beszámolóját az uniós pénzek magyarországi felhasználásáról. Deutsch Tamás szerint az elhangzottak nem támasztották alá az ellenzéki gyanúsítgatásokat, így például azt, hogy a felcsúti kisvasút építésénél – az utasszám túlbecsülésével – a kabinet megtévesztette az uniót. Ugyanakkor a négyes metró MSZP-hez és SZDSZ-hez köthető korrupciógyanús ügyletei miatt 60-70 milliárd forintos bírság fenyeget. A kormány szerint a balliberális városvezetés idején elkövetett szabálytalanság cáfolhatatlan, ám még próbálnak alkudozni.

Pedig az idő szorít, s ezt Macron is érzi. 2019-ben uniós, azaz EP-választásokat tartanak, tehát a képviselők jövő ősszel már a kampánnyal lesznek elfoglalva. A parlament nélkül pedig elképzelhetetlen bármilyen reform véghezvitele. Indul a következő uniós költségvetés előkészítése is, ami szintén olyan sok érdekütköztetéssel jár, hogy közben komoly reformról nem nagyon lehet szó. Macron ráadásul fél évet szánna a reformokról szóló társadalmi vitára. A párhuzamos reformtervek összehangolása is probléma, mert Macron reformjait nemcsak a német liberálisok, de például már Mark Rutte holland kormányfő is nyíltan fúrja. Mindezek alapján szinte kizárt, hogy komoly reformok rövid időn belül elindulhassanak. Orbánt tehát a jövő évi választások előtt már biztosan nem állítják olyan helyzet elé, hogy gondolkodnia kelljen a mag-Európáról.

Az EU-n belül persze továbbra sem lesz könnyű dolga a magyar miniszterelnöknek, hiszen egyre többen teszik fel a kérdést, hogy miért is tolerálják az unió vezetői az orbáni politikát. Legutóbb a holland miniszterelnök hívta tetemre az Európai Néppártot, amiért megtűri a soraiban Orbánékat, akiknek a német támogatás egyelőre még védelmet garantál. Bár bajor elvbarátja, Horst Seehofer csillaga leáldozóban van, Orbán kapcsolata a CSU-hoz ettől függetlenül is elég erős maradhat.

Az unió reformja elkerülhetetlen, valami továbblépésre mindenféleképpen szükség van, hisz recseg-ropog az  intézmény. Az eurót használó országok szorosabb együttműködésében a reformerek egyetértenek, kérdés viszont, hogy ez milyen intézményi változásokkal jár majd. Addig a francia belpolitikai csatározások kikezdhetik Macron támogatottságát, s a német elszántság is kérdésessé válhat. A franciákkal különösen nehéz lesz elfogadtatni, hogy az Európai Parlament képviselői egyes helyeit ne nemzeti, hanem európai pártlisták alapján töltsék majd fel. Ez tényleg a szuverenitás olyan mértékű feladása, amely kétségessé teszi, hogy a választókat el lehet-e vinni az urnákhoz. Miért szavazzon egy francia vagy német szavazó teljesen ismeretlen luxemburgi, ír, portugál vagy cseh politikusokra? Ezt valószínűleg nemcsak Orbán értékelné majd a nemzeti szuverenitás nagyfokú semmibevételének, hanem az európai választók jó része is.

Ugyanakkor bármennyire kedvezően alakult is a helyzet Orbán kétsebességes Európát elutasító politikája számára, Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy lesz valamilyen reform, s a kimaradás a mag-Európából nehéz helyzetbe hozza az országot. Orbán szerint „minden nemzet maga dönti el, hogy a saját érdekeit hol látja jobban érvényesíthetőnek: belül vagy kívül. És ha valaki úgy dönt, hogy kívül, hagyni kell, hogy kívül szerezzen érvényt az érdekeinek.” Más országok vezetése azonban tisztán látja, hogy ez illúzió, a szlovákok például az Orbán által ajnározott visegrádi négyek csoportját is csak az európai integrálódást segítő eszközként tudják elképzelni. Mint ahogyan Robert Fico miniszterelnök nemrégiben kijelentette: ha az unió és a visegrádiak között kellene választani, ő az uniót választja. Amennyiben az unió vezetése összeszedi magát, és beindítja a reformot, akkor a régi magyar közmondást parafrazeálva azt lehet mondani, hogy az unión „kívül nincs élet, s ha van élet, az nem olyan”.