Képzelje el, hogy az egyik pillanatban még hősként ünneplik, megtapsolják az utcán, ismeretlenek visznek a munkahelyére ebédet, még a taxis sem fogad el pénzt a hajnali fuvarért. Majd eltelik néhány hónap, és ugyanezek az emberek veszekednek önnel a kapu előtt, üvöltöznek kollégáival a telefonban, miközben egy teljesen ismeretlen városban, családja nélkül próbálja a legjobb tudása szerint tenni, amit mindig is szokott: életeket ment.

2020 mindenki számára nehéz volt. Nehéz volt a pedagógusoknak, akiknek gyakorlatilag egy hétvége alatt kellett megtanulniuk, hogyan kell egy laptop előtt lekötni 30 gyerek figyelmét. Nehéz volt a szülőknek, akiknek munka mellett kellett házi tanítóvá változniuk, a nagyszülőknek, akik hónapokat töltöttek bezárva a négy fal között és különösen azoknak, akik elvesztették szeretteiket az egész világon tomboló járványban.

A legnehezebb talán mégis azoknak volt, akik a folyamatos fertőzésveszélyben dolgoztak azért, hogy minél több ember gyógyulását, felépülését segítsék elő, vagy akár emberéletet mentsenek meg. Nem véletlen talán, hogy

a hvg.hu olvasói úgy döntöttek, 2020-ban a Covid-osztályon dolgozó legyen az Év embere.

Amilyen rendhagyó volt az év, olyan rendhagyó volt idén a szavazásunk is, amit első alkalommal írtunk ki, hogy megtudjuk, az általunk összeállított listán szereplők közül olvasóink kit tartottak az év legmeghatározóbb szereplőjének. Az eredmény magáért beszélt: a több mint 17 ezer szavazat 45 százaléka a Covid-osztályon dolgozókra érkezett.

Bár elsőre talán úgy tűnhet, hogy csak a koronavírusos osztályokon emberfeletti munkát végző orvosoknak és ápolónőknek jár az elismerés, a valóság az, hogy minden egészségügyi dolgozó elismerést érdemel, hiszen a rendkívüli helyzet azokra is extra terhet rótt, akik ugyan nem Covid-részlegeken dolgoztak, de ők helyettesítették a járvány miatt kiesett, más kórházakba vezényelt kollégáikat. És jár az elismerés a mentősöknek, a laboratóriumokban dolgozóknak, sőt a mintavételeket végző egyetemistáknak is.

Így alakult a lista A szerkesztőségi szavazáson öt jelöltet választottunk ki, ebből választhattak az olvasók, kit tartanak az Év emberének. Összesen 17 248 szavazat érkezett, ebből 7873-an az egészségügyi dolgozók mellett tették le a voksukat. Második helyre, 4490 szavazattal nem egy konkrét személy került: meghatározó szerepe volt idén az SZFE diákjainak, akik az egyetemi autonómiáért harcolva hetekre elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit. Reviczky Zsolt A szerkesztőségi szavazás alapján összerakott lista dobogós helyére Vezsenyi László testnevelőtanár került fel 1967 szavazattal, akit megalázott a tankerület (azóta lemondott vezetője) a vasalódeszkán bemutatott úszásóra miatt. Őt követte 1532 szavazattal Müller Cecília országos tiszti főorvos, akinek a nevét villámgyorsan megtanulta az egész ország, és fülünkben cseng a hangja is. Végül 1386 szavazattal sokan támogatták Karikó Katalin biokémikust is, akinek felfedezésére alapozva készülnek most a legígéretesebb koronavírus-vakcinák. Az Év embere mellett az Év szavára és az Év citromdíjasára is lehetett szavazni, előbbi a nyunyóka, utóbbi Szájer József lett.

Gép van, ember nincs

A Covid-osztályokon és az egészségügyben dolgozók munkájának elismerése azért is lényeges, mert az átlagember csak névtelen beszámolókon keresztül tudhatta meg, mi történik az egészségügyi intézmények falai között. Míg egyes országokban tévéstábokat engedtek be az intenzív osztályokra, Magyarországon szigorúan zártak maradtak az intézmények ajtajai, nemcsak a látogatók, hanem a sajtó előtt is. Óvatosan, névtelenül elmondott beszámolókból tudhattuk csak meg, hogy van-e elég védőfelszerelés, van-e elég személyzet a kórházakban és hogy mi folyik a falak mögött, ahol a legsúlyosabb állapotú betegeket gyógyítják.

Azok, akik mégis elmesélték, hogyan élik mindennapjaikat, az állásukat kockáztatták és apokaliptikus állapotokról beszéltek.

“Rettenetesen kevesen vagyunk, akik gyógyítunk és rettenetesen sokan és napról-napra többen, akiket gyógyítunk. Van, hogy egyszerre 5–6 fertőzöttet hoznak be” – mesélte november elején egy védekezés első vonalában kijelölt megyei kórház Covid-osztályán dolgozó ápoló.

Ahogy nőtt a betegek száma, úgy csökkent a rájuk jutó ápoló. Volt, ahol 30 betegre jutott egyetlen nővér, neki egyedül kellett mindenkire figyelnie, gyógyszereket kiosztania, infúziót kötnie, fürdetnie, és a látogatási tilalom miatt a hozzátartozók helyett a páciensek lelkét ápolnia. Sokan voltak, akik szerint ez volt a leginkább embert próbáló feladat.

“16 éve vagyok ápoló, megtanultam szót érteni a betegekkel. Ez viszont most egészen más. Nagyon örülnek, ha legalább velünk válthatnak pár szót, hiszen a családtagjaikat sem láthatják. Muszáj lelket önteni beléjük. És egymásba is. Az elején tapasztaltuk, hogy otthon jön csak ki igazán a stressz és az elkeseredés, ezért most már inkább bent maradunk még fél órát beszélgetni műszak után, hogy kijöjjön, aminek muszáj” – festette le az ápolók tortúráját egy forrásunk.

A dolgozóknak a veszteséggel is számolniuk kell, ami az intenzív ellátásban dolgozóknak sajnos természetes, de sokan nem találkoztak még azzal, hogy minden nap többen halnak meg betegei közül, és nem tudnak rajtuk segíteni.

„A napokban kellett hozzászoknom a halálhoz. A betegek egy részének még a mentőben összeesik a légzése, kisvártatva a keringése is. Amikor a műszak során később visszamegyünk a kórházba, azt halljuk, hogy gépre kerültek, vagy már letakarták őket” – foglalta össze napját egy mentőápoló. Vele az elmúlt tíz évben nem fordult elő olyan, hogy a kocsiban haljon meg egy belgyógyászati gond miatt mentőt hívó beteg. Most pedig szolgálatonként van egy haláleset nála és több társánál.

Sokat meséltek névtelenül azok az orvosok is, akik a Magyar Orvosi Kamarával osztották meg helyzetüket. Nincs elég orvos, nincs elég szakdolgozó, nincsenek elegen a betegek biztonságos ellátásához – akárhol is érdeklődtünk, ez volt az első, ami mindenkinek eszébe jutott. Azt csak gyanítjuk, hogy az ebből fakadó tehetetlenség érzése mennyire megviselheti az orvosokat és ápolókat.

A probléma olyan mértékűre nőtt, hogy még Orbán Viktor miniszterelnök is kénytelen volt szembenézni a valósággal szeptemberben, még ha bele is fojtotta a szót a fiatal ügyeletes orvosba a Korányi kórházban. Pedig csak annyit állapított meg:

„Hiába van elé lélegeztetőgép, ha technikus nincs hozzá”.

Kódolva van a konfliktus

Rengeteg egészségügyi dolgozó panaszkodik arra is, hogy mivel nincsenek elegen, nemcsak az ő munkájuk elviselhetetlenül sok, hanem a betegek méltósága is sérül.

„Nincs idő a kellő felvilágosításra, megnyugtatásukra, szorongásuk csökkentésére. Ez nemcsak a hozzátartozókat, hanem az orvosokat is frusztrálja” – ismerték el.

Ahogy Lovas András aneszteziológus és intenzív terápiás orvos az Átlátszón publikált cikksorozatában írja: a védőfelszerelés nehézkessé teszi a közvetlen, az ágy melletti tájékoztatást is.

„Betegeink nem ismerik az arcunkat, csak overálban és kesztyűben, valamint egy sisakba öltözve látnak minket. Teljesen kiesik az arcmimika, a bőrkontaktus mint kommunikációs út, de van, hogy a beszédhangot is komolyan torzítja az orr és száj elé helyezett védőmaszk”.

Ráadásul a hozzátartozók hiánya a gyógyulást is nehezíti, amit szintén megéreznek az orvosok.

„Bár mi szó szerint tudjuk pótolni vagy támogatni a vese, a szív vagy a tüdő működését, ugyanez nem mondható el arról a törődésről, mely a család által nyújtott szeretetből és kötelékből fakad” – írta.

A hozzátartozók persze néha nehezítik is a helyzetet, a HVG-nek például többen meséltek arról, hogy a zsúfolásig telt sürgősségi betegellátó osztályokon is pattanásig tud feszülni a hangulat. A kimerült személyzet rendszeresen kerül ellentétbe olyan új betegekkel, akik nem értik, hogy a sürgősség nem azt jelenti, hogy itt azonnal ellátást kapnak, hanem azt, hogy olyanokat kezelnek, akik máskülönben meghalnának. A helyzetet súlyosbítja, ha az ápolók is ingerültebbek a kelleténél, az ellátást követelő beteget pedig feldühödött családtagok veszik körül, akár hatalmas balhé is kialakulhat.

A koronavírus-osztályokon dolgozóknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy bármikor megfertőződhetnek. A Magyar Orvosi Kamara saját összesítése szerint a járvány eddig 38 áldozatot szedett az egészségügyi dolgozók közül, köztük főorvosok, háziorvosok, szakápolók és mentőápolók is életüket vesztették. A kórházakban dolgozók közül sokan most is rettegnek, mikor viszik haza szeretteiknek a vírust, ezért vannak köztük olyanok, akik a járvány kirobbanása óta egyáltalán nem is találkoztak idős, beteg szüleikkel.

"A közvetlen családtagjaimat nem féltem annyira, mert még fiatalok, viszont a szüleimmel nagyon nehezen értetem meg, hogy idén – bármilyen nehéz – nem jöhetnek el karácsonyozni" – osztotta meg velünk dilemmáját egy vidéki orvos.

Nem könnyíti meg helyzetüket az átvezénylés sem: rengetegen szembesültek azzal, hogy családjuktól akár több száz kilométerre kellett dolgozniuk a kormány erre vonatkozó rendelete miatt.

Az egészségügyi dolgozóknak kell megküzdeniük annak a következményeivel is, ha valaki nem tartja be a szabályokat, nem visel maszkot, buliba megy kijárási korlátozás alatt. Ha pedig ők betegednek meg, a tünetek és a lelki teher mellett még egy súlyos problémával szembe kell nézniük, ez pedig a táppénz. Azok ugyanis, akik novemberben Covid-fertőzéssel otthoni karanténba szorultak, azok az ilyen helyzetekre járó, 100 százalékos táppénzt csak nagyon körülményes ügyintézés után, hetekkel később kaphatják meg. Ez a karácsonyi ünneplésre is rányomhatja a bélyegét.

Feszültséget okoz az egészségügyben a béremelés kérdése is. Novemberben ugyan húsz százalékkal emelte a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, ez azonban nem újdonság, hanem az évekkel ezelőtt elkezdett bérfejlesztés következő, rég eldöntött lépése. A januárban életbe lépő, jelentős orvosi béremelés miatt viszont – mondta korábban Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke – az orvosi és a szakdolgozói bérek közötti eddig átlagban 300 ezer forintos különbség januártól akár milliós is lehet.

Ami pedig a legfontosabb: attól, hogy 2020 hamarosan véget ér, az egészségügyi dolgozók megpróbáltatásai tovább folytatódnak. Amíg a koronavírus-járvány tart, ők ott lesznek és teszik a dolgukat, mint ahogy tették azt akkor is, amikor még hírből sem ismertük a járványt. Megérdemelnék, hogy ne csak akkor gondoljunk rájuk hálával, amikor éppen nagyon nagy baj van.