HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Szerettünket elveszíteni az emberi élet talán legnehezebb tapasztalata. Kevés élmény okoz az ember lélektani működésében ennyiféle szinten változásokat. A gyász szakaszain végigjutva viszont meglepődve megállapíthatjuk, hogy a számunkra kedves személy halálából sok mindent megtanultunk.

Sokféleképpen reagálhat az ember a veszteségre. A szakirodalomban többféle meghatározása létezik a gyásznak, a legtöbb kiemeli, hogy természetes, ám nehéz és fájdalommal teli folyamatról van szó, melyben sokféle egyéni reakciómód elképzelhető. Kulturálisan is meghatározott magatartásformákkal jár, és arra való – Polcz Alaine tanatológus egyik 1997-es tanulmányának megfogalmazása szerint –, hogy „meghatározott ideig alkalmat nyújtson az egyéni fájdalom kifejezésére”.

Azaz a gyász egyszerre egyéni és közösségi esemény. A mai embernek nehéz megküzdenie a veszteségekkel, mivel azok a rítusok, melyek régen az egyént és a közösséget átsegítették a gyász folyamatán, nincsenek, vagy kevésbé vannak jelen. Maga az esemény is legtöbbször kikerül a családból az intézmények (kórházak, otthonok) kezébe, holott a felmérések szerint az emberek többsége, ha választhatna, inkább otthon szeretne meghalni a szerettei körében. Így nagyon nehéz az élet természetes velejárójaként kezelni a halált, ami elidegenedéshez, eszköztelenséghez vezet. A mai ember, amikor például mások veszteségével találkozik, legtöbbször nem tudja, mit mondjon, hogyan reagáljon, így a gyászolók is gyakran magukra maradnak a fájdalmukkal. Ugyanakkor gyász esetén a saját halandóságunkkal is szembesülünk, és nem lehet úgy tenni, mintha csak mással történhetne meg.

Négy tévhit

A közgondolkodásban számos tévhit él a gyásszal kapcsolatban. Az egyik, hogy „nem szabad sírni”, mert ha szabad utat engedünk a gyásznak, örökre levesz a lábunkról. Ezt olyan „vigasztaló” mondatok jelzik, mint a „Szedd már össze magad!” vagy a „Lépj tovább!”. A másik véglet, hogy „ha igazán szerettünk valakit, azt azzal lehet bizonyítani, hogy nem fejezzük be a gyászt, és ezt minden lehetséges módon jelezzük a környezetnek, akár önmagunk teljes elhanyagolásával is”. A harmadik tévhit, hogy a gyász feldolgozása egyenlő a szeretett személy végleges elvesztésével. A negyedik, a mi kultúránkban leggyakoribb és talán legveszélyesebb tévhit a gyászmunka fogalma köré szövődött. A gyászmunka szakmai fogalom, azt a belső lélektani utazást jelenti, amely során a veszteség minden lélektani szinten átdolgozódik. A közgondolkodásba is beszivárgott a fogalom, ám van, aki úgy értelmezi, hogy a leghelyesebb azonnal visszatérni a munkába, és a megszokott menet szerint élni tovább. Mai világunk nem kedvez a megállásoknak, az érzések megélésének, így van ez a gyásszal kapcsolatban is.

©

Fontos tudnunk, hogy bár a gyász univerzális emberi tapasztalat, mivel a lélek teljes szövedékét érinti – így a tudattalan folyamatokat is –, az adott ember vesztesége, fájdalma mindig az ő egyéni viszonyrendszerében érthető meg. Van azonban néhány olyan jellegzetesség, ami alapján a gyász folyamata megragadható, bár ritkán zajlik „tankönyvszerűen”. Egyes fázisok összemosódhatnak, egyszerre lehetnek jelen, sőt vissza-visszatérhetnek a gyászidő alatt. Talán úgy lehet a legkönnyebben megérteni, hogy olyan, mint a felfelé szűkülő spirál, amelynek egyes szintjei olyanok, amelyek – ahogy zajlik a belső munka – vissza-visszatérnek, de egyre kisebb amplitúdóval.

Pilling János tanatológus 2003-ban megjelent Gyász című könyvében az alábbi fázisokat állapítja meg.

1. Sokk: A halálhírre adott legelső reakció általában nem az azonnali szomorúság (mivel az lassan fejlődő érzelem), hanem a bénultság-kiüresedettség, vagy a szélsőséges, mindent elárasztó érzelmek, érzelemkitörések. Mindkettő teljesen rendjén való jelenség. Ez a fázis néhány perctől néhány óráig, ritkán néhány napig tart, körülbelül addig, míg tudatosulnak az aktuális teendők.

2. Kontrollált szakasz: Ahogy a teendők tudatosulnak, a temetésig tartó szakaszban a gyászoló „átvált” egyfajta kényszerű munkamódra. Intézi az ügyeket, miközben gyakran azt élheti meg, hogy nincs igazán jelen, hogy mindez mással történik, illetve a körülötte lévő világot ködösnek, álomszerűnek érzi. Erős érzelmek, indulatok (düh, ingerlékenység, vádaskodás) jelenhetnek meg, miközben az ügyintézések során ezeket folyamatosan kontroll alatt kell tartania. Előfordulhatnak túlzások: a teljes passzivitás, vagy az, hogy mindent a gyászoló akar intézni. A túlzott tevékenység és az erős indulatok funkciója a figyelemelterelés az érzésekről és erőgyűjtés a következő szakaszra.

3. Tudatosulás: Ez a folyamat legsokrétűbb időszaka. A hiány megélése a mindennapok szintjén is megtörténik. Ez az időszak az érzelmek kavalkádjáé: megkönnyebbülés, szomorúság, magány, tehetetlenség, megsemmisültség, szorongás, harag válthatja egymást, sokszor kontrollálhatatlan módon. Apró, megtett vagy meg nem tett cselekedetek felnagyítódnak, minden kimondott és ki nem mondott szónak jelentősége lesz. A megváltozott helyzet bizonytalansága az alapvető biztonságérzetet rengeti meg. A gyászolót gyakran teljesen elárasztják az elhunyttal kapcsolatos gondolatok. Ebben az időszakban teljesen természetesek az elhunythoz kötődő, átmeneti akusztikus vagy vizuális hallucinációk („mintha ott állt volna mellettem” vagy „hallottam a légzését”). Ezt az időszakot az ambivalencia jellemzi: visszahúzódás az emberektől és a támaszigény („hagyjál békén – ne hagyj itt”), az elhunyttal kapcsolatban pedig az igény a vele való kapcsolatra (belső párbeszédek, szokásainak átvétele), illetve az elkerülő magatartás (az elhunyttal kapcsolatos helyek, emlékek, a róla szóló beszéd kerülése). Ez az ambivalencia komoly lélektani teher a gyászolónak, nem véletlen, hogy általában ebben az időszakban testi tünetek is felbukkanhatnak: például torok- és gyomorszorítás, légszomjérzés erőtlenséggel. A testi tünetek a gyász későbbi szakaszában is megtalálhatók, sőt előfordul és ijesztő lehet az elhunyt tüneteinek „ismétlése”. Mindezek azonban átmenetiek, néhány hónap alatt rendeződnek.

4. Átdolgozás: Ebben a szakaszban annyi változás történik, hogy a kontrollálhatatlan emlék- és érzelemfolyamok helyett inkább a tudatosabb emlékezés nyer teret. Bár a gyászoló gondolatainak középpontjában még mindig az elhunyt áll, a tünetek intenzitása fokozatosan csökken, az elkerülő magatartás oldódik, a racionális elfogadás mértéke nő. Ebben az időszakban találkozik a gyászoló minden ünneppel az elhunyt nélkül, éppen ezért az évfordulók, az ünnepek átmenetileg újra felerősíthetik a már csökkent intenzitású tüneteket.

5. Adaptáció: Ebben az időszakban a gyászoló képessé válik saját életének folytatására, alkalmazkodva a megváltozott helyzethez. Emlékei a múltba integrálódnak, képes fájdalom nélkül beszélni róluk. A testi tünetek megszűnnek, a gyászoló képes maradéktalanul ellátni napi feladatait. Az életet nem érzi kilátástalannak, visszatalál az örömforrásokhoz, anélkül, hogy az örömét bűntudat kísérné. Gondolkodása jövőorientálttá válik, képes céljai felé fordulni.

Egy paradoxon

A gyász tehát természetes folyamat, és általában külső beavatkozás, segítség nélkül lezajlik. Akik végigélték a folyamatot a maga teljességében, általában arról számolnak be, hogy visszanézve megerősödtek, megváltozott az élethez és a halálhoz való viszonyuk. Olyan mondatokat hallhatunk, hogy: „most már jobban tudom, mi az értékes az életben, és mi nem”, vagy: „megtanultam, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne fejezzük ki az érzéseinket, a szeretetünket azok iránt, akik igazán fontosak nekünk”, illetve: „teljesen felborult a világrend, de ahogy tisztul a kép, visszanézve úgy érzem, valahogy több lettem, már nemcsak létezem, hanem megpróbálok valóban élni is”.

Veszteség átélése kapcsán nemcsak elméletileg és általánosan találkozunk a múlandósággal, hanem szembesülünk saját halandóságunkkal is. Ez rákényszerít minket, hogy valóban az élet fontos kérdéseivel foglalkozzunk. Bármilyen paradoxnak tűnik is, a gyásszal, a halállal szembesülés során valójában az életről tanulunk.

Benczúr Lilla pszichológus, gyászterapeuta cikkét teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, november 20-án megjelent számában olvashatja, melyben az elengedés, a gyász és az újrakezdés témáját járjuk körül szakértő szerzőinkkel. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!