Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Internethasználati támogatást ad Nyírbátorban az önkormányzat – közölte a város polgármestere.
Havi 1000 forint önkormányzati támogatásban részesülnek azok a családok, amelyeknél az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg 57 ezer forintot, és két kiskorú vagy egyetemi, főiskolai hallgató gyermekük van – közölte Máté Antal független polgármester.
Emellett megkapják az anyagi segítséget a gyermeküket egyedül nevelők is. A támogatást pályázat alapján, utólag fizetik ki az érintetteknek.
A polgármester beszámolt arról is, hogy az önkormányzat Nyírbátor idegenforgalmi nevezetességeinek környékén, így a múzeum, a várkastély, a műemléktemplomok és a gyógyfürdő körzetében, illetve a belváros területén, a parkokban és játszótereken ingyen internet-hozzáférési lehetőséget is biztosít a helyieknek, valamint a turistáknak egyaránt.
A sajtótájékoztatón az önkormányzati vezető közölte még, hogy február 2-án, hétfőn, 10 órától félpályás útlezárásos demonstrációt szerveznek a település Szabadság terén, és a tüntetésen azt kérik, hogy a Mátészalka-Nyírbátor-Debrecen közötti 471-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszát is korszerűsítsék 2020-ig, ne csak a hajdú-bihari részét. Hozzáfűzte, hogy az utat a sok baleset miatt halálútnak nevezik a térségben.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.