Kovács Béla szélsőjobboldali pártja nem érdemli meg egyetlen magyar állampolgár egyetértését vagy rokonszenvét se. Ugyanakkor Kovács Béla és párttársai is polgártársaink, politikai közösségünk velünk egyenrangú tagjai, és a joggal való visszaélés velük szemben is megengedhetetlen.

Ki az Magyarországon, aki nem áll szóba a Jobbikkal?

A Fidesz.

Igaz ugyan, hogy a Fidesz senkivel se áll szóba, de ennek az egyik oka az lehet, hogy ez a legsimább elintézési módja annak, hogy a fasisztákkal se kelljen csevegni – s így megelőzhetők az esetleges belső szemrehányások amiatt, hogy a balközéppel, a szociálliberálisokkal bezzeg folytat eszmecserét.

Ki az Magyarországon, aki csapásokat mér a Jobbikra, és aktívan akadályozza a térfoglalását?

A Fidesz.

Ez tagadhatatlan.

Legutóbb – mint ismeretes – eljárást indíttatott Kovács Béla, a magyar fasiszta párt európai képviselője ellen avval, hogy Kovács Béla az orosz hírszerzés ügynöke, és az Európai Unió ellen kémkedik az Európai Parlamentben. A Fidesz két legyet üt egy csapásra: egyrészt árt a veszélyes vetélytársának (s mellesleg antifasisztának mutatkozik a nemzetközi színtéren), másrészt – a látszat szerint – lazít az orosz kormányzathoz fűződő szoros kapcsolatán. Anélkül, hogy komolyan félnie kellene tőle, hogy a moszkvai elnöki adminisztráció megneheztel, hiszen az ügy jelentéktelen és komikus.

A kémügy okozhat némi nehézséget a Jobbiknak az európai választási hadjáratban, bár nyilván nem túl nagyot. Az egész bohózati affér más okokból érdemes szóra.

Először is: Kovács Béla, a magyarországi fajgyűlölő szélsőjobboldal képviselője Oroszországban járt egyetemre, élt Oroszországban, orosz a felesége, sok az orosz barátja, kitűnő és kiterjedt szakmai, politikai és személyes kapcsolatai vannak Oroszországban, minderről a legnyíltabban beszél, orosz viszonylatokkal hivatalosan és nyilvánosan foglalkozik.

Tehát tökéletesen alkalmatlan arra, hogy orosz kém legyen – hiszen az őt Oroszországhoz és az orosz politikához fűző szálak bevallottak, föltűnőek és közismertek. Ha valaki, ő aztán biztos, hogy NEM orosz kém. Ha vannak a magyarországi politikában orosz kémek, nekik nyilván skandináv vagy dél-amerikai kapcsolataik vannak: legalább tudják valamiről tájékoztatni orosz megbízóikat. Miről tudná Kovács Béla európai képviselő informálni a KGB-t (maradjunk a jól bevált régi rövidítésnél)? Arról, hogy mi újság Moszkvában? Vagy arról, hogy hogy működik Brüsszelben a moszkvai kormányszervek által koordinált és szponzorált orosz lobbi?

Kovács Béla esetleg olyasvalaki, akit a diplomáciai nyelvben úgy szokás nevezni, hogy agent d’influence, azaz esetleg moszkvai megbízásból, fizetség (vagy más előnyök) ellenében segít előmozdítani a Kreml különféle politikai törekvéseit. Ha ez igaz – és egyelőre semmi nem bizonyítja, hogy igaz, bár nem tetszik teljesen lehetetlennek –, akkor ez politikailag illetlen, bele is ütközik néhány szabályba, de szerintem nem súlyos bűncselekmény, és a legkevésbé sem hasonlít a kémkedéshez. Része Putyin igen ellenszenves politikájának, amellyel támogatja az európai fasisztoid, szélsőjobboldali és/vagy ultranacionalista, Európa-ellenes pártokat – amelyekre állítólag nagy siker leselkedik legközelebb – avégett, hogy a rivális és ellenséges EU-t valahogy meggyöngítse. (Vö. Törvénymódosítással ágyazott meg a kormány a kémügynek. hvg.hu május 16.)

A külfölddel fönntartott szoros politikai kapcsolatok (vagy külföldi politikai erők, államrendszerek iránti tevőleges szimpátiák) kémkedésként való kriminalizálása elterjedt volt a hidegháború idején mind a szovjet tömbben, mind a nyugati blokkban, számos – a jogból rendszerint csúfot űző – kirakatpör származott belőle. A nyugati kommunista pártokat szovjet ügynökségként írták le, a kelet-európai lázadásokat és ellenzéki mozgásokat pedig a CIA komplottjaiként. Úgy hittük volna, hogy ennek a kártékony, antidemokratikus esztelenségnek már vége.

„A külföld összeesküvése” a francia forradalom óta az európai – szabadságellenes, paranoid fajtájú – politika egyik fő toposza. Társadalmi jelenségeket titokzatos hatalmi központok manővereiként ír le. Szociális problémákat avval vél megfejteni (és elintézni), hogy rejtett akaratok működését sejteti „a háttérben”. Jó vagy rossz meggyőződésekből fakadó politikai cselekvéseket megfizetett emberek önző okokból fakadó tetteiként jellemez: a politikát tehát a személyes érdekeltségekre redukálja, amivel eltünteti a politika „közügyi”, nyilvános jellegét. Ha a politizálás bűnügy, akkor a politikai problémák „megoldása” rendőri kérdés. Azaz a „megoldás” fő módszere az intézményes erőszak. (A „külföld összeesküvése” főleg – de nem kizárólag – jakobinus és bolsevik/sztálinista politikai pörök tipikus vádpontja: a jakobinus észjárás ugyanis nem tételezi föl, hogy a helyreállított természetes rend ellen lehetséges természetes lázadás, ezért a „külső”, „erkölcstelen” megrontás az egyetlen elképzelhető magyarázat rá.)

Az ellenzékiség kriminalizálása a diktatúra nyitánya.

Fölháborodás és gúnykacaj szokta fogadni a balközép/szociálliberális „oldalon” a radikálisan jobboldali (fideszes) kormányzat csakugyan visszataszító és nevetséges vádaskodásait, amelyek szerint az ellenzék „idegenszerű”, idegen zsoldban áll, vagy főszereplőinek gyökértelen kozmopolitizmusa (internacionalizmusa, globalizmusa) miatt – akár öntudatlanul – idegen érdekeket szolgál ki. Ez majdnem minden esetben az érvelő vita elkerülését szolgálja, és az ellenzékre uszítja az identitásukban bizonytalan, a kiismerhetetlen nagyvilágtól – nem is mindig indokolatlanul – rettegő, a válságtól megrémített, a kapitalizmus kiszámíthatatlanságától az őrületbe kergetett választókat.

Akkor azonban, amikor a közös ellenfelet – a Fidesz és a balközép közös, szélsőjobboldali ellenfelét – illetik ilyen orrfacsaróan bűzös, átlátszóan manipulatív vádakkal, akkor a balközép politika és újságírás demokratikus ösztönei nem működnek. (Bár a hét végén megjelent pár szkeptikusabb írás, szerencsére.) Miféle vádak azok, amelyeknek a tartalma titkos? De amelyeknek a kompromittáló, lejárató lényegét gondosan kiszivárogtatják az ilyesmiben gyanúsan jól értesült kormánylapnak? Egy héttel az ijesztő végeredménnyel fenyegető európai választások előtt?

Kovács Béla szélsőjobboldali pártja nem érdemli meg egyetlen magyar állampolgár egyetértését vagy rokonszenvét se. Ugyanakkor Kovács Béla és párttársai is polgártársaink, politikai közösségünk velünk egyenrangú tagjai, és a joggal való visszaélés – az untig ismert és a maga unalmasságában is elítélendő összeesküvés-elmélet teljesen hagyományos alkalmazása – velük szemben is megengedhetetlen. A Jobbik nem azért rossz párt, mert az egyik képviselője és képviselőjelöltje állítólag „orosz kém” – ami abszolúte elhihetetlen képtelenség –, hanem azért, amit képvisel és amit javasol.

A Fidesz kitér a Jobbik elleni nyílt politikai küzdelem elől (többek között azért, mert nem akarja kockáztatni az ultranacionalista, cigányellenes és antiszemita választók részben rá is eshető szavazatát, másrészt meg azért, mert az abszolút, osztatlan hatalomra törekvő, mindenki mást levegőnek néző konzervatív állampárt egyszerűen nem vitatkozik és nem érvel, csak parancsol). Az ellenzékiség kriminalizálása – a totalitárius politika egyik legfontosabb jellegzetessége – akkor se tűrhető el, ha a Fidesz rövid távú érdeke most történetesen egybeesik a balközép vagy balliberális ellenzék érdekével, ami a fasisztoid szélsőjobboldal befolyásának korlátozása, előretörésének megakadályozása. Ma a politikailag számunkra antipatikus Kovács Bélát lövi ki a szolgálatkész titkosszolgálat és vádhatóság (amely a kétes pörök tucatjait zúdította már szocialista politikusok nyakába – különösen botrányosnak tetszik a szocialista Molnár Gyula ellen indított eljárás –, nem beszélve titkosszolgálati ihletésű, eredményes lejárató kampányokról, mint Molnár Zsolt szocialista képviselő esetében szemlélhettük meg őket, bár a képviselő úr őszintétlennek tetsző hebegése-habogása is hozzájárult a számára kedvezőtlen „eredményhez”), holnap liberálisokra, zöldekre, szocialistákra, radikális baloldaliakra kerülhet sor.

A bulvármédiák ráadásul fogékonyak az ilyen végsőkig leegyszerűsített, a motivációkat a patológiák és az anyagi érdekek két nagy osztályába soroló, az ún. hírességeket („celebeket”) szórakoztató módon szörnyetegekként bemutató játékokra, amelyek a totalitárius gyűlölet- és félelemkeltés kommerciális változatai egyébként is. A kémhisztéria remekül beleillik ezeknek a játszmáknak a logikájába és esztétikájába, s erre bízvást számíthat a nemzeti radikális, nemzeti konzervatív állampárt (a Fidesz-KDNP) anélkül, hogy „lefizetné” vagy megfenyegetné ezeket a médiákat. Megy ez magától is. Ha viszont az ún. minőségi sajtó is beáll a paranoid-hiszterizáló botránykeltés patológiamenedzsereinek a sorába, akkor fújhatjuk.

Nem arról van itt szó, hogy Béla orosz kém-e (nyilvánvalóan nem az, még a „kém” és „ügynök” szavak leghomályosabb, leglazább, legtágabb értelmezése szerint se: hiszen az „ügynök” titkos ügynök, és hol volt itt bármiféle titok?), hanem arról, hogy a haldokló polgári demokrácia alapvető elveit, jogszokásait, ésszerű mentalitásmodelljeit boldogan sutba vágja (majdnem) mindenki. Pillanatnyi – ráadásul képzelt – előnyök kedvéért, amelyekből maradandó hátrányok lesznek.