Már ne a Festipaynél keressék a volt minisztert, a Doktor24-nél rendel
Az orvosként végzett, de soha nem praktizáló Kóka János visszatérni látszik a kaptafához, az egészségügyhöz.
Az orvosként végzett, de soha nem praktizáló Kóka János visszatérni látszik a kaptafához, az egészségügyhöz.
HVG
Valóban nekiveselkedik a jegybank az elszabadult infláció megfékezésének, ennek jegyében kedden 1,2 százalékra növelte az alapkamatot. Kérdés, hitelesnek tartja-e a piac az eltökéltségét, s hogyan reagál a forint árfolyama.
Nagy volt az öröm, amikor februárban megérkezett a kínai vakcina. Dicsősége a keleti nyitásnak. Lám, nemcsak a gőgös Nyugaton van élet, hanem az új barátainknál is, akik nem baszkurálnak minket a sajtószabadsággal meg egyéb buziságokkal. Vélemény.
Állami tízmilliárdok folynak ki strandokra és fürdőkre, amelyek a települések utolsó szabad bevételét adhatják, míg divatos helyeken a kormányhoz közel álló befektetők profitját hizlalják. Az adóján keresztül a belépőjegyet duplán megfizető polgár pedig csak lesi az árak emelkedését.
Szabó Yvette
Szlavkovits Rita
Mondhat bármit a magyar kormány, az LMBTQ-törvénynek és a meghirdetett referendumnak az égvilágon semmi köze sincs a gyerekek jogaihoz. Így foglal állást Maria Sjödin, az OutRight Action International, tehát az egyik olyan nemzetközi civil szervezet igazgatóhelyettese, amely több évtizede foglalkozik a nemi kisebbségek érdekvédelmével.
hvg360
Könnyít a beutazáson Nagy-Britannia, kivonul az Axel Springer Magyarországról. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Az USA Joe Biden elnöksége idején is a Kína jelentette kihívást tekinti a legfontosabb nemzetbiztonsági kérdésnek, és a transzparenciát nélkülöző kapcsolatok kockázatosságát szeretné megértetni a magyar kormánnyal is – derül ki az interjúból, amelyet Marc Dillard, az amerikai nagykövetség ügyvivője adott a HVG-nek.
Nagy Gábor
Illegális alagsori bulikból a toplisták élére ért a brit grime műfaja, jóllehet a nyers indulatokból mára oda jutottunk, hogy a legjobb előadók a fiatalok politikai és társadalmi szószólói. Dave új albuma a folyamatosan változó angol underground legfrissebb lenyomata, amely után sokkal gyengébbek leszünk, mint rapdaloktól eddig bármikor.
Tavalyhoz képest nőtt a felvettek száma, ám még mindig elmarad a korábbi évekbelitől. Agrár-, jogi és műszaki képzésekre sok helyen úgy töltik fel a helyeket, hogy nagyon alacsonyan húzzák meg a ponthatárokat.
HVG
Hónapokig dicsekedett a kormány azzal, hogy a keleti vakcinabeszerzésnek köszönhetően az unió országai között lakosságarányosan nálunk kapták meg legtöbben az első oltást. Azóta az ütem lassult, a kormány elengedte a témát. Már inkább azt kommunikálja, milyen jól állunk a második oltásokkal – nagy kérdés, meddig.
hvg360
Megalapította első itteni cégét a hazájában korrupciós bűncselekményért elítélt, Magyarországra szökött és itt menekültstátust nyert Nikola Gruevszki. Elsősorban üzletviteli tanácsadással foglalkozó vállalkozásának székhelye Pécelen van, abban a házban, ahol például egy macis bögréket árusító kft. működik.
Teljesen megosztja a társadalmat a homofóbtörvény - derült ki a Medián friss felméréséből. A teljes társadalmat nézve durván fele-fele a támogatók és elutasítók aránya. A fideszesek negyede elutasítja a törvényt, egy kicsivel több ellenzéki viszont támogatja azt. Kövér László szavai viszont nem találtak megértésre: a Fidesz országos választmányának elnöke a minap azt mondta, nemmel szavazna az EU-csatlakozásról szóló népszavazáson, az emberek négyötöde viszont EU-párti.
hvg360
A luxemburgi diplomácia vezetője úgy látja, hogy a melegek megbélyegzésére indított orbáni kampány az EU alapjait fenyegeti.
hvg360
A magyarok háromnegyede szegénynek számít uniós szinten, indul a regisztráció a harmadik oltásra. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Lázasan keresi az ellenzék, mikor mehetett át titokban a nemzetbiztonsági bizottságon a topkategóriás izraeli kémszoftver, a Pegasus megvételének jóváhagyása. Ezt a munkát a Fidesz sem akadályozhatja, azonban könnyűszerrel bojkottálhatja a testület munkáját hónapokon át. Majtényi László volt adatvédelmi biztos szerint tényfeltáró újságírók lehallgatása törvénybe ütközik, az érintettek bátran perelhetnek. Egy másik szakértő szerint lehet, hogy nem is az újságírók, hanem a forrásaik voltak a valódi célpontok. Az viszont nem tudni, hogy tényleg bűncselekmény miatt keverték bele őket, vagy tisztán politikai megfigyelés zajlott.
Windisch Judit
Konvojban hazatérő magyar diplomaták, a Wehrmacht és a Vörös Hadsereg katonáinak fiai, akik együtt vadásznak bosnyákokra és Hajna Catic, aki Srebrenicában lemészárolt férjét és fiát siratja, egyebek mellett ezek a hvg360 munkatársának emlékei. A délszláv háború borzalmai ma is kísértenek.
A volt Jugoszlávia utódállamaiban a térségben jól ismert politikai hisztéria ihlette széthullás forgatókönyve alapján történt és történik minden. A Kossuth-díjas újvidéki író szerint visszatértek a régi szereplők, és mindenki a régi rutin szerint játszik.
HVG
A regionális voksolás sikerére építkezve a jövő évi elnökválasztáson Emmanuel Macron államfő és a szélsőjobboldali pártvezér, Marine Le Pen kihívója szeretne lenni Xavier Bertrand, aki hangsúlyozza, hogy nem született az elitbe.
Szabó Márta
Az immunológiai óra mindenkinél másképpen jár, ezért az értéke az életkornál sokkal pontosabban megmutatja, milyen erővel képes fellépni a szervezet a különféle problémák ellen.
HVG
A járvány miatt sokkal többen váltottak mobilbérletet, ezért építi le jelentősen jegyautomata parkját a BKK, 2023 után pedig új szoftvert akar, mivel a mostani azé a cégé, amelyikkel az e-jegyrendszer miatt összerúgta a port. A régi partner T-Systems nagyon szeretne nyeregben maradni.