Simicska Közgépének egyik vezetője került a Közlekedéstudományi Intézet élére
Schváb Zoltán korábban is közel állt a területhez, közlekedési helyettes államtitkár is volt.
Schváb Zoltán korábban is közel állt a területhez, közlekedési helyettes államtitkár is volt.
HVG
Hamis levél, titkos protokollteszt és meg nem történt búcsúlátogatás Churchillnél. A Netflixen futó sorozatban jócskán akad történelmi tévedés, de a brit nézők csak most, a 4. évadnál akadtak ki. Vigyázat, spoilerek!
A német kancellár értésre adta, hogy tényleg komolyan gondolja a visszavonulást, a polgári-konzervatív Die Welt elemzése szerint nem biztos azonban, hogy a kormányfői poszton saját pártja valamelyik politikusa követi.
hvg360
Trump hatalmi visszaélése, nigeri terrortámadások, pápai intő a bulizóknak, haldokló mozik, jönnek a mínuszok. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Nehéz éven vagyunk túl a járvány miatt, egyre többen vannak, akik 2021-ben sem remélnek javulást az anyagi helyzetükben. Mindez a kormányra üt vissza, amely még a járvány megszűnését sem tudja majd győzelemként eladni – mondja a Závecz Research ügyvezető igazgatója. Az ellenzék a közös listával megközelíti a Fideszt, ám a kormánypárt támogatóinak csökkenése Závecz Tibor szerint még nem drámai, így 2006 óta nem látott nyílt verseny lesz a 2022-es választásokon. Évindító nagyinterjúnk.
Windisch Judit
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Péterfy Gergelynek a következő szavakból kellett ihletet merítenie: goodbye, földrengés, oltásharc, divatikon, BÚÉK.
Péterfy Gergely
Amit szokni kell: keletnémetek a nyugati sportklubokban és a hadseregben. – A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Csak a magyar Trianon-törvényre válaszként, az idén lett kiemelt nap június 4-e a románok számára, akik válogathatnak a nemzeti ünnepre alkalmas napok között. Politikai okokból mégis olyan jutott nekik télvíz idején, amelyiken nem hódolhatnak a szabadtéri sütögetésnek.
Hatalmas tehertől szabadította meg a kormány az egyházi fenntartót azzal, hogy január 1-jétől átveszi a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületeit.
hvg360
A tartósan művészgyanússá vált állampolgár úgy gondolja, új generáció áll készenlétben, hogy a művészetben és a szerelemben felfedezze a hatvanas évek maradandó értékeit.
A trumpizmus, Donald Trumppal vagy nélküle, az amerikai politika része marad, írja a brit gazdasági-politikai lap.
hvg360
Ugyanazzal a produceri csapattal áll neki a munkának Nemes Jeles László rendező.
hvg360
Az előttünk álló évtized radikális technológiai megoldásairól, várható meglepetéseiről, a robbanásszerűen fejlődő technológiák egymást gerjesztő hatásairól ír társszerzőként jegyzett új könyvében Steven Kotler. És arról, hogyan lehet lépést tartani a változással.
Frankó Csuba Dea
Frankó Csuba Dea
Veres Rita
A Kőrösi-Fehér család saját, vér szerinti gyerekei mellett vállal több éve nevelőszülőséget. Azt mesélik, sok örömöt kaptak a gondozott gyerekektől, pedig őket sem kerülték el a személyes tragédiák. Teljes szívvel, második rész.
hvg360
Egyelőre felmérhetetlen következményekkel járó hackertámadás érte az USA-t és több szövetségesét. Az állítólag az orosz hírszerzéssel kapcsolatban álló hackerek hónapokon át garázdálkodtak az elfoglalt szervereken, amelyekre ismeretlen kémprogramokat telepíthettek. A visszavágás elkerülhetetlennek tűnik.
Az olasz építész, étterem-tulajdonos szerint hazáját részben azért hagyják el annyian, mert ott igazából nincs demokrácia. Orbán Viktor üzeneteit nem tudja megítélni, mert nem ismeri az összefüggéseket, de az biztos, Magyarországon négy év alatt teremtett olyan egzisztenciát, ami otthon nem ment volna neki.
Egy londoni szabóság vezette be sikeresen a prémium férfi alsóneműk kategóriáját a ruházatukra igényes urak számára.
HVG
A demonstrációk transzparenseire írt szövegek a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben sokat változtak. Az egyszerű tiltakozást előbb szellemes, majd egyre szókimondóbb feliratok váltották fel. Manapság pedig a kreatív kifejezési formák, a mémszerű üzenetek és a maszkra írható jelszavak hódítanak.
Benkő Eszter
Bár Trump számos lassan gyógyuló sebet ejtett, az új amerikai elnök azonban jó pár dologban tehet azonnal pozitív lépéseket, írja Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász.
hvg360
Létrejött a felcsúti milliárdos új agrárcége, amely komoly szakértőkkel indul neki a Békés megye mezőgazdaságában rejlő lehetőségek kiaknázásának.
hvg360