Szilágyi Mónika: Élet a vörös zónában - Levél Milánóból

Szilágyi Mónika a járvány egyik olaszországi gócpontjából küldte el cikkét a HVG-nek. Elmeséli, hogy Milánóban már nem sokuknak van kedve esténként tapsolni és balkonkoncertet adni az egészségügyi dolgozók támogatásaként. Az emberekből ugyanis mostanára eltűnt az a kezdeti meggyőződés, hogy a helyzet hamar megoldódik.







Chikán Attila: Nemcsak a gazdaságot, hanem a társadalmat is védeni kell a járványban

Megbosszulja magát, hogy nem törődtünk eleget a reálgazdasággal, a válság súlyos intézményi anomáliákra világított rá, védeni kell, de a gazdaság működtetésének átfogó szabályrendszere nem felfüggeszthető – az alábbi cikkben erről is ír Chikán Attila volt gazdasági miniszter, aki úgy véli, sok változás, amelyet a válság ránk kényszerített, tartósan velünk marad.






Százezrek kezét engedik el – nincs válasza a kormánynak a szociális válságra

Szociális válságot okozhat az a csaknem 500 ezer ember, akiket eddig feketén foglalkoztattak és most a járvány hatására elveszítik a keresetüket. De nem járnak sokkal jobban azok a bajba jutott munkavállalók sem, akik eddig rendesen be voltak jelentve, a kormány ugyanis nem tervezi az álláskeresési járadék megváltoztatását, az önkormányzatoknak pedig nincs pénzük segélyezésre.






Hadiállapot jön a magyar kórházakban, óriási túlerőben van a koronavírus

A magyar ellátórendszer minden betegségét felszínre hozta a koronavírus elleni védekezés. Hiányzik a megfelelő képzés, információáramlás, védőfelszerelés. Bár nincs hiány odaadó szakemberekből, a stressz miatt már most sokan ingerültek. A neheze pedig még csak eztán jön.


Ezekből a receptekből főzhet Orbán: így kezeli a gazdaság befékezését a világ

Amit még nem dobtak el a gazdaságpolitikai ortodoxiából a 2008-ban kirobbant válság kezelése során, azt most, a koronavírus-járvány okozta sokk hatására felülírják a jegybankok és a kormányok. Németország leveti a fiskális kényszerzubbonyt, Washingtonban pedig olyan intézkedéseket tesznek, amelyek láttán csettinthetnek a progresszív demokraták.