Mit ér a tudós, ha magyar?

Vizsgálat a SOTE-n. Terheléses próba © Túry Gergely

Eötvös Loránd a XIX. század végén még azt javasolta, hogy csak az menjen tudósnak, akinek megvan hozzá a pénze is. Korunkban a tudomány már sokszor kifizetődő üzlet, és millióknak biztosít megélhetést, különösen azoknak, akik nemzetközi színtéren is bizonyítanak. Ha már a fizikus Eötvösnél tartunk, ő írta azt is: „csak az az igazi tudomány, amely világra szól”.

Amióta ekkora pénzek forognak a tudományos életben, illetve ennyire éles a verseny a tudósok és a műhelyek között, egyre fontosabb lett, hogy egzakt módon tegyék mérhetővé a tudományos teljesítményt. Több, s egyre pontosabb indexet dolgoztak ki ennek érdekében, de általános vélekedés, hogy egyetlen számmal aligha ragadható meg tudományos produkció. Ezzel együtt a mérés már önmagában is teljesítménynövelő hatású. Mióta a Szegedi Biológiai Központban elvégezték az első tudománymetriai felmérést, nőtt a minőségi publikációk száma, s vele együtt töredékére csökkentek a gyönge folyóiratokban megjelent írások.

Az impakt faktor

A kutatói teljesítmény értékelésében az ún. impakt faktor alkalmazása terjed leginkább. Szegedi könyvtárosok a Magyar Tudomány idei januári számában Olaszországot, Németországot, Finnországot és Spanyolországot említik, mint amelyeknél intézményesen szerepet kap ez a mutató. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában az egyetemek is használják kinevezések, támogatások és tudományos fokozatok odaítélésénél - egy mutatóként. Brazíliában vagy Lengyelországban pedig már át is estek a ló túloldalára: a doktori disszertáció önmagában már nem fontos, ami igazán számít az a nívós folyóiratban közölt cikk.

De mi is ez a sokak által istenített, mások által elátkozott mutató? Az impakt faktor (magyarul: hatástényező) a tudományos folyóiratok átlagos idézettsége alapján létrehozott mutatószám, azon alapul, hogy az idézettséggel mérni lehet az orgánumok hatását. A mutató megalkotója Eugene Garfield, a philadelphiai (PA, USA) Institute for Scientific Information (ISI) alapító elnöke. A Science Citation Index (SCI) kiegészítő köteteként megjelenő Journal Citation Reports (JCR) kiadványban először 1976-ban publikálták az impakt faktorokat. Azóta évenként jelennek meg a JCR kötetei – kezdetben nyomtatva, majd mikrofilmen, CD-ROM-on és legújabban interneten hozzáférhető adatbázis formájában. Alapesetben tehát a folyóiratoknak van impakt faktoruk, de – mint arra éppen az egyik legidézettebb magyar tudós, Schubert András figyelmeztet – mind gyakrabban használják ezt a mutatót egyének vagy csoportok tudományos teljesítményének értékelésében. Ilyenkor általában az értékelt egyén vagy csoport publikációjegyzékén szereplő folyóiratok impakt faktorait összegzik vagy átlagolják, és az így kapott értéket tekintik mértékadónak az értékelés során. Schubert a hvg.hu-nak elmondta, nem tartja szerencsésnek az impakt faktorok alkalmazását személyekre, mert önmagában egy neves folyóiratban történt publikálásnál hosszabb távon sokkal többet mond, hogy a cikket mennyit idézik.

Ezek a számok biztosan nem alkalmasak eltérő tudományterületek művelői teljesítményének összevetésére, tehát például egy búzanemesítő vagy egy halmazelmélettel foglalkozó matematikus összehasonlítására, viszont bizonyos tudományterületeken eredményesen használható. Ilyenek például az élőtudományok vagy a kémia. Egy tudósnak annál nagyobb az impakt faktora, minél többet publikál nívós folyóiratokban. A jórészt magyar nyelven publikáló, nemzeti témákkal foglalkozó társadalomtudósok nemezetközi folyóiratokban gyakorlatilag alig gyűjthetnek pontokat. Így természetesnek kell elfogadnunk azt is, hogy például a szakmai körökben elismert Sárközy Tamás jogászprofesszornak nulla az összesített impakt faktora.

Az MTA-nak az akadémia 250 rendes és 92 levelező tag mellett 11 411 köztestületi tagja van, ők olyan tudományos (PhD, DLA, kandidátusi, tudomány vagy MTA doktora) fokozattal rendelkező kutatók, akik saját akaratukból beléptek a szervezetbe, és háromévente kétszáz doktor képviselőt választanak az akadémia közgyűlésére. A tudományos fokozattal rendelkező magyar kutatók közel 60 százaléka tagja a testületnek. Róluk és publikációikról az MTA önkéntes adatszolgáltatás alapján internetes adatbázist épít ki, több százuk adatai, irodalomjegyzéke, idézettségi számai és összegzett impakt faktora már elolvasható, de a lista még koránt sem teljes, valójában csak néhány száz kutatóról van teljes dokumentáció, ezek sem mind naprakészek. Ezzel együtt érdemes tallózni közöttük.

A nem akadémikus köztestületi tagok között a május 16-ikai állapot szerint a legmagasabb, 674,025 összegzett impakt faktorral Nagy Ferenc biológus rendelkezik. Őt a szintén biológus Kiss Tamás követi 526,799-del, a harmadik helyen pedig Nusser Zoltán neurobiológus áll (357,619). Ezek a pontszámok már nemzetközi összehasonlításban is erősnek tekinthetők. A legtöbb magas értékkel rendelkező az élő tudományokat műveli, de néhány kémikus és fizikus is van köztük.

A 342 akadémikus közül ma még mindössze 48-nak érhetők el az adatai. Az alábbiakban közöljük az ő impakt-pontjaikat.

Tíz társadalomkutatónak nincs vagy csak alig van impaktja: Bayer József politológus (levelező tag); Bélyácz Iván közgazdász (l.); Bitskey István irodalomtörténész (l.); Hamza Gábor jogtörténész (l.); Honti László nyelvész (l.); Kelemen János filozófus (l.); Korinek László kriminológus (l.); Nyomárkay István szlavista (l.); Orosz István történész (l.) és Török László egyiptológus (l.). 

Következzenek a 38 természetttudós akadémikus faktorjai: Bedő Zoltán növénynemesítő (l.): 22,437; Csányi Vilmos etológus (rendes tag): 144,431; Csikai Gyula atomfizikus (r.): 63,203; Dékány Imre kémikus (l.): 314,765; Dobozy Attila immunológus (r.): 305,407; Domokos Gábor mérnök (l.): 49,332; Erdei Anna immunbiológus (l.): 323,314; Freund Tamás neurobiológus (r.): 894,444; Füredi Zoltán matematikus (l.): 42,585; Gergely Pál biokémikus (l.): 254,945; Hagittai Magdolna kémikus (l.): 216,689; Hornok László agrártudós (l.): 50,602; Klighammer István földrajztudós (l.): 0; Kőmíves Tamás agrártudós (l.): 58,509; Kovács L. Gábor endokrinológus (l.): 369,394; Kurutzné Kovács Márta biomechanikus (l.): 4,098; Lakatos István kémikus (l.): 39,307; Lénárd László biológus (l.): 316,140; Lovas Rezső fizikus (l.): 121,757; Major Péter matematikus (l.): 20,069; Makara B. Gábor neuroendokrinológus (r.): 429,840; Mandl József biokémikus (l.): 241,409; Mátyás Csaba agrártudós (l.): 3,398; Nyiredy Szabolcs kémikus (l.): 101,485; Pálfy Péter Pál matematikus (l.): 8,693; Pintz János matematikus (l.): 14,310; Pukánszky Béla kémikus (l): 72,921; Rácz Zoltán fizikus (l.): 181,475; Roósz András anyagtudós (l.): 26,676; Sarkadi Balázs biológus (l.): 403,842; Solti László állatorvos (l.): 84,285; Szabó Gábor fizikus (l.): 136,858; Tulassay Zsolt belgyógyász (l.): 353,647; Vértes Attila kémikus (r.): 370,236; Vigh László biológus (l.): 367,720; Vincze Imre fizikus (l.): 194,083; Vizi E. Szilveszter agykutató (r.): 899,678; Vörös Attila palaentológus (l.): 4,717.

Anélkül, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítanánk a fenti impaktoknak, meglepően sokan, kilencen vannak olyanok, akiknek nulla a hatástényezőjük. És soknak tűnik a 13 ötven pont alatti faktorral rendelkezők száma is, bár az is igaz, hogy például a matematikusoknál az 50 körüli érték nemzetközi színvonalnak felel meg. Örömteli viszont, hogy elődjeivel szemben Vizi E. Szilvesztert, az akadémia elnökét a nemzetközi tudományosság is magasra taksálja.

Az impakt faktor mellett a leginkább használt mérőszám az idézettségé. Itt azt összesítik, hogy a tudós írásait hányszor idézik tudományos publikációkban. A cikk elején jelzett öt magyar tudós a legidézettebb kutatók közt szerepel. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az ISI az ország megjelölésénél nem az állampolgárságot, hanem a kutatóhelyet veszi figyelembe. Így valójában több magyar tudós tartozik a nemzetközi elitbe. Kiemelkedően gyakran citálják például az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter és a Rutgers intézetben tevékenykedő Buzsáki György neurobiológusokat, a Franciaországba „szakadt” Gyapay Gábor genetikust, a brit állampolgársággal is rendelkező Jánossy György immunológust, a John Hopkins Egyetemen világhírt szerzett Szalay Sándor űrkutatót, az IBM-nél dolgozó Ajtai Miklós, valamint a Microsoftnál is bizonyító, ma már hazatért és az ELTE Matematikai Intézetének vezetésére felkért Lovász László matematikusokat, ahogy Horváth Lajost is, aki a szegedi Csörgő Sándor tanítványaként indult neki karrierjének.

Világtendencia, hogy a piacképes tudással rendelkező tudósok vándorolnak, a céljuk többnyire az Egyesült Államok, a legnevesebb kutatók több mint fele már ott dolgozik. Lehetőségek és pénz híján Kelet-Európából különösen látványos az exodus, az alábbi táblázatból látható, hogy a volt szocialista országok közül Magyarország listavezetőnek számít a maga itthon tartott sokat idézett tudósával – az egykori tudományos világhatalom Oroszországban is csak ennyi világhírű tudósa kutat otthon, a 38 milliós Lengyelországban pedig csak kettő, Csehországban meg egy sem. A citációs indexek nem csak tudósokat minősítenek, de sok mindent elárulnak egy ország tudományos életének erejéről is.

A legidézettebb tudósok számának rangsora országonként (2004)

Ország	Legidézettebb tudósok száma (fő)	Egy főre eső GDP dollárban (helyezés)	Népesség (millió)
Egyesült Államok	3571	37 800 (2.)	294
Nagy-Britannia	408	27 700 (19.)	59
Németország	221	27 600 (20.)	83
Japán	215	28 000 (18.)	128
Kanada	161	29 700 (12.)	32
Franciaország	134	27 500 (20.)	60
Ausztrália	97	28 900 (14.)	20
Svájc	90	32 800 (7.)	7
Hollandia	83	28 600 (16.)	16
Olaszország	64	26 800 (24.)	58
Svédország	55	26 800 (25.)	9
Izrael	44	19 700 (41.)	7
Belgium	31	29 000 (13.)	10
Dánia	27	31 200 (8.)	5
Kína	20	5 000 (122.)	1 304
Spanyolország	17	22 000 (33.)	43
Új-Zéland	16	21 600 (34.)	4
Finnország	13	27 300 (22.)	5
Ausztria	10	30 000 (10.)	8
India	10	2 900 (152.)	1 068
Norvégia	10	37 700 (3.)	5
Dél-Afrika	7	10 700 (77.)	47
Írország	7	29 800 (11.)	4
Magyarország	5	13 900 (62.)	10
Oroszország	5	8 900 (86.)	144
Szingapúr	4	23 700 (29.)	5
Brazília	3	7 600 (95.)	184
Dél-Korea	3	17 700 (49.)	49
Görögország	3	19 900 (40.)	11
Mexikó	3	9 000 (85.)	105
Chile	2	9 900 (79.)	16
Lengyelország	2	11 000 (75.)	38
Algéria	1	5 900 (112.)	32
Irán	1	7 000 (99.)	69
Pakisztán	1	2 100 (169.)	159
Portugália	1	18 000 (48.)	11
Románia	1	6 900 (101.)	22
Törökország	1	6 700 (105.)	71
Albánia	0	4 500 (133.)	3
Argentína	0	11 200 (72.)	39
Bolívia	0	2 400 (162.)	9
Bosznia-Hercegovina	0	6 100 (109.)	4
Bulgária	0	7 600 (96.)	8
Csehország	0	15 700 (59.)	10
Egyiptom	0	3 900 (139.)	68
Észtország	0	12 300 (68.)	1
Fehéroroszország	0	6 000 (110.)	10
Grúzia	0	2 500 (159.)	5
Horvátország	0	10 700 (76.)	4
Indonézia	0	3 200 (150.)	238
Irak	0	1 600 (186.)	25
Kolumbia	0	6 300 (107.)	44
Kuba	0	2 800 (155.)	11
Kuvait	0	18 100 (47.)	2
Lettország	0	10 100 (78.)	2
Mongólia	0	1 800 (178.)	3
Örményország	0	3 900 (138.)	3
Szaúd-Arábia	0	11 800 (69.)	26
Szerbia-Montenegró	0	2 300 (163.)	8
Szlovákia	0	13 300 (64.)	5
Szlovénia	0	18 300 (46.)	2
Ukrajna	0	5 300 (120.)	47

Forrás: ISI, KSH, World Facts and Figures

Szép, szép, hogy még vannak világhírű tudósaink, de a magyar tudományosság valójában krízisben van – aggódnak sokan. Az ezer munkavállalóra jutó kutatók száma nálunk csak 3,61 volt 2001-ben, míg az EU magállamaiban ez a szám 5,68, Belgiumban 6,95 és Finnországban 13,77. Még siralmasabban alakultak az egy kutatóra jutó kutatási pénzek: az unió magállamaiban hatszor annyit költhetett a tudós, mint Magyarországon. Eközben a lakosságarányosan a magyar tudósok többet publikáltak, mint a portugál vagy a többi új uniós tagországbeli kollégáik.
 
Az MTA múlt heti közgyűlése reformok bevezetése mellett döntött, mindezt úgy, hogy az akadémia nemzetközileg egyedülálló struktárája nem változna érdemben, megmaradnának tehát az intézetek, és nem nyúlnának az akadémikusok privilégiumaihoz sem. (Ma egy rendes tagot havi 455, egy levelezőt pedig majdnem 354 ezer forint honorárium illet meg élet végéig.) A tudománypolitikai vitákkal bővebben foglalkozik a csütörtökön megjelenő HVG is.

A hvg.hu-nak nyilatkozó Csányi Vilmos akadémikus szerint a romlás folyamatos, bár nem látványos és szerencsére visszafordítható. Különösen problematikusnak tartja az alapkutatás alulfinaszírozását. Ma a GDP 0,8 százalékát költi az ország kutatásra. Úgy véli, igazságtalanság az MTA-t sztálinista csökevénynek tekinteni, az akadémiai kutatóhálózatot meg kell menteni, mert az egyetemi kutatóhelyek többsége leromlott. A Magyar Tudomány főszerkesztője szerint rövidlátó politika érvényesül a felsőoktatás finanszírozásánál, az egyetemeket az oktatási normatívákkal a tömeges képzésre ösztönzik, miközben a kutatásra szánt pótlólagos forrásokat az intézmények kénytelenek visszaforgatni az oktatási tevékenységük finanszírozására. Csányi szerint rossz, hogy az oktatási tárca nem tesz különbséget egyetem és egyetem között.

A tudósok, tudománypolitikusok „reformszárnya” már mondja egy ideje, hogy létre kellene hívni az ún. kutató egyetemek hálózatát, amely a minőségi oktatás mellett az alapkutatással is foglalkozna. Pléh Csaba, az akadémia főtitkárhelyettese egy az egyetemi vezetőkkel tartott áprilisi megbeszélésen arról beszélt, hogy a magyar egyetemek a nemzetközi rangsor középmezőnyében helyezkednek el – megelőzve a görög, az ír, a cseh vagy a lengyel riválisaikat. De strukturális problémát jelent például, hogy a PhD-hallgatók száma a mérnöki és természettudományos szakirányokon vészesen lecsökkent, és csak az európai átlag negyede. Gond az is, hogy a felduzzasztott hallgatói létszám miatt kevesebb idő és pénz jut a kutatásra.

Pléh úgy látja, az MTA és az egyetemek érdekei sok tekintetben közösek, ráadásul az együttműködés világtendencia. 2003-ban a kutatások háromnegyede már nemzetközi vagy intézményközi együttműködésben készült, ez az arány 1988-ban még csak ötven százalék volt.

Nagy kérdés azonban, hogy a megszorításokra készülő második Gyurcsány-kormány mekkora türelmi ad a magyar tudós társadalomnak a felismerésekre és a reformokra. Különösen igaz ez az akadémiára. Az MTA berkeiben máris sokan félnek attól, hogy a sajtó mostani feltűnő érdeklődése és kritikus cikkei előkészítik a tudós önkormányzat megregulázását. Mások inkább attól tartanak, hogy az akadémiai vezetés reformelkötelezettsége rövid életű lesz. Radnóti Sándor esztéta, az ELTE Esztétikai Tanszékének tanára szerint ebben az értelemben az MTA elleni harcos támadások arra késztetik az akadémia retrográd és progresszív erőit, hogy összefogjanak a patinás intézmény védelme érdekében.

Zádori Zsolt