Több, mint 14 milliárd forintnyi adóhiány
Az APEH mintegy 356 milliárd forint bruttó adóbevételt ért el tavaly a Dél-Dunántúlon, ez az összeg mindössze az infláció mértékével volt több az előző évinél és az ország adóbevételeinek 5 százalékát jelentette - mondta a hivatal régióigazgatója.
Baranya, Somogy, Tolna megye alkotta régióban az országos átlagnál rosszabb a gazdaság teljesítménye, kisebbek a jövedelmek, valamint az elmúlt időszakban meghatározó vállalatok mentek el, vagy ha maradt is képviseletük, más régióban adóztak. Rontott a régiós statisztikán az is, hogy a kiemelt
adózók, mint például a Paksi Atomerőmű Zrt-t, központi eljárás alá kerültek.
A hatóság idei feladataival kapcsolatban az adómorál további erősítését, a hátralékok csökkentését, a behajtások eredményeinek javítását, az egységes, hatékony, gyors ügyintézést jelölte meg. Szeretnék elérni az önadózásos bevételek növekedését, az illetékhivatal zökkenőmentes integrációját, továbbá egy telefonos tájékoztató rendszer beindítását és működtetését, amellyel az
állampolgárok minden adózással kapcsolatos kérdésükre választ kaphatnak.
Folytatódnak a vagyonosodási vizsgálatok is. Jelenleg 120 van folyamatban és idén összesen 800- at terveznek. Ilyen revízióra azok számíthatnak, akiknek bevallott jövedelme nem fedezi a kiadásait, látványos vagyongyarapodását, vagy a bejelentett jövedelmük a minimális járulékalap alatt van.