A Nabucco-tervről is szó lesz az azeri elnök budapesti útján
A Nabucco-projektről is szó lesz az azeri elnök jövő hét eleji budapesti látogatásán; Azerbajdzsán az európai partnerek egységét szorgalmazza a gázüzletben - mondta Hasan Hasanov, Azerbajdzsán budapesti nagykövete.
jelentette ki Hasan Hasanov a távirati irodának adott interjújában.
A nagykövet kiemelte: a kétnapos magyarországi elnöki látogatás célja a kétoldalú kapcsolatok megerősítése. Kifejtette: főként politikáról lesz szó, de a felek tárgyalnak majd a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködésről is. A kétoldalú kapcsolatok azután élénkültek fel, miután 2004-ben megnyílt az azeri nagykövetség Budapesten. Négy éve még ötmillió euró volt a két ország közötti áruforgalom, idén már 35 milliós forgalomra számítanak.
Hasan Hasanov hangsúlyozta: Azerbajdzsán várja a magyar befektetőket, akik akár a privatizációban is részt vállalhatnának. Úgy vélte, a magyaroknak gyakorlatilag a gazdaság minden területén van lehetőségük, különösen a logisztika, az energetika és a mezőgazdaság terén. A kedvező befektetői körülményeket mutatja, hogy a szovjet utódállamok közül Azerbajdzsán az első az egy főre jutó befektetések terén - szögezte le a nagykövet.
A kétnapos elnöki látogatás során üzletember-találkozó is lesz, amelyen várhatóan száz cég képviselteti magát.
Ilham Aliyev azeri elnök Sólyom László államfő meghívására érkezik hétfőn Magyarországra. A meghívót Göncz Kinga adta át tavaly tavaszi azeri útján. Gyurcsány Ferenc kormányfő januárban Davosban, a Világgazdasági Fórum alkalmával Ilham Aliyev azeri köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést a Nabucco gázvezetékről és azeri gáz európai eladásáról.
Az európai együttműködésben, az EU erőteljes politikai támogatásával tervezett Nabucco gázvezeték a mostani elképzelések szerint 2012-től szállít majd földgázt az EU-ba 3.300 kilométeren át Közép-Ázsiából és a Közel-Keletről, évi 31 milliárd köbméter kapacitással, Törökországon és a Balkánon át. A vezetéket a jelenlegi elképzelések szerint Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Irán, esetleg Egyiptom és Irak táplálhatja földgázzal. A Nabucco célja növelni az ellátást és lazítani az EU függőségét az orosz földgáztól.