Egy Nobel-díjas, aki tíz magyarnak hálás

HVG: Előadása első mondataiban tíz magyar tudóst említett meg, akik hatással voltak önre, Neumann Jánostól Káldor Miklósig, Balassa Bélától Scitovsky Tiborig, aki még tanította is önt. Tudja, hogy valamennyien az után lettek világhírűek, hogy elhagyták Magyarországot?

Thomas J. Sargent: Igen, és azt is tudom róluk, hogy a magyar oktatási rendszer kiválóan felkészítette őket a tudományos pályára, ám a második világháború előtt úgy fordult az életük, hogy elhagyták a hazájukat. Vonzotta őket az Egyesült Államok, amely az emberi tőke előtt nyitva állt. Távozásuk, ami Magyarországra nézve szomorú, az én szempontomból nagyszerű, mert néhányukat megismerhettem.

HVG: Miként vélekedik arról, hogy Magyarországról a közelmúltban is közel ötszázezren távoztak a nagyobb bérek, a jobb élet reményében? Ez a munkaerő bő egytizede.

Thomas J. Sargent: Nem ismerem a részleteket, de azok, akik az Egyesült Államokba jönnek, szintén a jobb élet reményében teszik ezt, éppen úgy, mint a XIX. és a XX. században. Azért vállalják a kockázatot, mert munkát találnak, biztonságban érzik magukat. Támogatják az otthoniakat, sőt később sokan haza is költöznek, főleg a mexikóiak. Amúgy a bevándorlás az Egyesült Államokban most igazán időszerű kérdés, mert eddig a gazdaság erejének állandó forrása volt.

HVG: Egyik korábbi írásában azt vizsgálta, hogy az első világháború után hogyan fékezték meg a hiperinflációt négy országban, köztük Magyarországon. Milyen tanulságokat szűrt le?

Thomas J. Sargent: A hetvenes években az Egyesült Államokban ha nem is hiper-, de két számjegyű infláció volt. Akkor körvonalazódott egy új elmélet, a racionális várakozásoké. Paul Samuelson erre irányította a figyelmemet: azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy a várakozások valóban befolyásolják-e az inflációt, és hogy ezt a teóriát értelmezni lehet-e régebbi korokra. Azért ezt az időszakot választottam, mert Németországban, Ausztriában, Lengyelországban és Magyarországon is viszonylag hamar, néhány év alatt sikerült megfékezni a hiperinflációt, mégpedig hasonló eszközökkel.

Thomas J. Sargent

Reviczky Zsolt

HVG: A korona inflációja a Magyar Nemzeti Bank 1924-es megalakításával, majd valutacserével, a pengő bevezetésével zárult. Ön szerint mit üzen a múlt a mának?

Thomas J. Sargent: A hiperinfláció megfékezésének fő üzenete az, hogy a monetáris és a fiskális politikát össze kell hangolni. Ennek egyik eszköze a független központi bank létrehozása volt, amely jogi státusa alapján olyan erős, hogy visszautasíthatja a kormányzat igényét, ha fedezetlen hitelt kér tőle. A másik eszköz pedig az volt, hogy a költségvetési deficit megszűnt. Amikor a kormány nem számíthat arra, hogy a deficitet a jegybank megfinanszírozza, az infláció viszonylag gyorsan kifut, és az árfolyam stabilizálódik. Ez ma is fontos üzenet, például Argentínának.

HVG: A Nobel-díj átvétele után tartott előadásában az Egyesült Államok korai történetét hasonlította össze az euróövezet létrejöttével, és feltette a nagy kérdést: vajon a valutaunió kialakítása megelőzheti-e a fiskális unió létrejöttét? Azt válaszolta: azt hiszem, nem. Majd lesétált a pódiumról. Ez a megjegyzés az euróövezetnek szól?

Thomas J. Sargent: Amikor a függetlenségi háború után az 1789-ben elfogadott új alkotmány létrehozta a fiskális uniót, az Egyesült Államok tulajdonképpen Spanyolországgal élt valutaunióban, spanyol ezüstdollárok voltak forgalomban. A kongresszus adósságleveleket bocsátott ki, amelyek sokat veszítettek értékükből, többet, mint a spanyol dollár, de nem szedhetett adót, vámokat, nem felügyelte az egyes államok gazdálkodását. A fiskális unió megalkotásával a 13 akkori amerikai állam tartozásait átvette a központi hatalom, amelyet az alkotmány felhatalmazott adók és vámok kivetésére, és megkezdődött a háborús tartozások törlesztése. Az adósságlevelek visszanyerték értéküket, a központi hatalom a tartozások visszafizetésével ismét hitelképes lett. Majd spanyol mintára létrehozták az amerikai dollárt. Az euróövezet engem a korai Egyesült Államokra emlékeztet: adót csak a tagállamok vethetnek ki, a központi költségvetés nem adósodhat el, és nem vállalhatja át a tagállamok tartozásait. Vagyis az euróövezet alapítói először létrehozták a közös valutát, de nincs költségvetési unió. Elméletileg azonban mindkét sorrend működhet, a fiskális unió megelőzheti a monetáris uniót, és viszont.

HVG: És gyakorlatilag? Mert előadása sejtelmes lezárása úgy is érthető, hogy az euróövezet tévúton van, amennyiben fiskális unió nélkül jött létre.

Thomas J. Sargent: Nem állt szándékomban ezt sugallni, ez teljesen Európa ügye, az amerikaiaknak nem tisztük, hogy beleszóljanak. Az én értelmezésemben az európai projekt nem gazdasági, hanem politikai vállalkozás, amely arra irányul, hogy a béke megőrzésére megpróbálja felépíteni az Európai Egyesült Államokat. Ennek érdekében hozta össze a németeket és a franciákat, majd másokat, hogy ne németekként, franciákként gondoljanak magukra, hanem európaiakként. Európa tragikus történelmi múltja miatt úgy vélem, hogy a politikai megfontolások fontosabbak a gazdaságiaknál.